Hírforrás

Érdemrendeket adtak át a Vigadóban – névsor

fotó: MTI/Bruzák Noémi

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban.

A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Nemecz Ernő állami díjas geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa, volt rektora.

A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
Joó Ferenc László Széchenyi-díjas kémikus, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem professor emeritusa.

A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Bereczkei Tamás Ottó biológus, filozófus, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára;
Bozóki Zoltán fizikus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára;
Farkas Edit Éva biológus, az MTA doktora, az Ökológiai és Botanikai Intézet csoportvezető tudományos tanácsadója;
Furka István orvos, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem professor emeritusa;
Galántai Aurél matematikus, az MTA doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa;
Geresdi István fizikus, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára;
Gyenis János Antal, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa;
Hanula Barna Gábor gépészmérnök, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja;
Hartung Ferenc, az MTA doktora, a Pannon Egyetem dékánja, tanszékvezető egyetemi tanára;
Horváth Ottó vegyészmérnök, az MTA doktora, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
Horváth Pál villamosmérnök, távközlésfejlesztési és távközlésszabályozási tanácsadó, az egykori Magyar Távközlési Vállalat vezérigazgatója;
Jakab László Csaba villamosmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára;
Jármai Károly gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára;
Kiss Rita Mária építőmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára;
Kürti Jenő fizikus, az MTA doktora, az ELTE Bolyai Kollégiumának igazgatója, egyetemi tanár;
Láng Péter okleveles vegyészmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára;
Márialigeti Károly biológus, az MTA doktora, az ELTE egyetemi tanára;
Marosi György János kémikus, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese, egyetemi tanára;
Molnár Márk, az MTA doktora, az ELTE és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat professor emeritusa;
Nagy Attila matematikus, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense;
Paragh György, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára;
Rhorerné Fábián Zsuzsanna nyelvész, az ELTE professor emeritája;
Timár András építőmérnök, a közlekedéstudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa;
Tóthmérész Béla a biológiai tudomány doktora, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára;
Tuza Zsolt, a matematikai tudomány doktora, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
Varga Katalin, az MTA doktora, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára;
Várkonyiné Dóczy Annamária villamosmérnök, az MTA doktora, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára;
Zámbó Katalin, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára.

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Császár Gabriella Edit, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa;
Farkas Ákos László jogász, a Miskolci Egyetem volt dékánja, a Bűnügyi Tudományok Intézete egyetemi tanára;
Földi-Kovács Andrea, a HírTV Zrt. szerkesztő-műsorvezetője;
Frecska Ede orvos, pszichiáter, pszichológus, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
Gerzson Miklós vegyészmérnök, a Pannon Egyetem egyetemi docense;
Gödör Éva Paula villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt adjunktusa;
Kahán Zsuzsanna orvos, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára;
Kis Barnabás villamosmérnök, a HungaroControl Zrt. technológiai igazgatója;
Kiss-Tóth Emőke védőnő, szociológus, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, főiskolai tanára;
Korim Tamás vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Műszaki Tudományok Kutató-Fejlesztő Központjának igazgatója, egyetemi docens;
Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Pécsi Tudományegyetem dékán emeritusa, egyetemi tanára;
Lázár István vegyész, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
Lipi Imre nyugalmazott bányageológus mérnök, a Pécsi Erőmű Rt. volt műszaki tanácsosa, az egykori komlói Kossuth-bánya vezetője;
Medvegy Gabriella építész, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, egyetemi tanár;
Noszkay Erzsébet közgazdász, a Budapesti Metropolitan Egyetem professor emeritája, egyetemi magántanára;
Pataky Gabriella, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense;
Rédei István Tibor, a CO-OP STAR Kereskedelmi Zrt. elnök-vezérigazgatója;
Sárosi-Szabó Márta zeneelmélet-tanár, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
Schmideg Iván villamosmérnök, a korábbi Hírközlési Főfelügyelet nemzetközi igazgatója;
Seebauer Márta villamosmérnök, az Óbudai Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, egyetemi docens;
Serfőző Mónika pszichológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense;
Szabó József gépészmérnök, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparszövetség ügyvezető elnöke;
Szabó László, a Vas Megyei Iparszövetség elnöke, a Sabina Ipari és Kereskedelmi Zrt. elnöke;
Szűcs Tibor alkalmazott nyelvész és hungarológus, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető-helyettese, habilitált egyetemi docens;
Timár Imre gépészmérnök, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
Tircsó Gyula vegyész és kémiatanár, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense;
Turai Endre bányamérnök, a Miskolci Egyetem egyetemi magántanára, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense;
Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának korábbi elnöke;
Wintermantel Péter közgazdász, a MOL Csoport Nemzetközi Közkapcsolatok vezető tanácsadója, a Külügyminisztérium korábbi helyettes államtitkára;
Wu Jiang a CECZ Trade Center Zrt. vezérigazgatója;
Zelliger Erzsébet, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense, a Táborkereszt cserkészmozgalom ügyvezető elnöke.

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Bárdos Sarolta szőlész, borász, a TOKAJ NOBILIS Szőlészeti és Borászati Kereskedelmi  Bt. ügyvezetője;
Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője, a Brain Bar alapítója;
Hegedűs Csaba okleveles műszaki menedzser, a Pannon Egyetem egyetemi docense;
Kiss Áron Keve, a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft. ügyvezetője;
Nagy Ildikó protokollszakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem mestertanára, címzetes docense;
Nagy János agrármérnök, a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Agrárközpontja Vadgazdálkodási Tájközpontjának igazgatója;
Nagy János villamosmérnök, a B+N Referencia Zrt. elektromos mérnökség vezetője, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának elnöke;
Nagy-Fucsik Edit, a Győri Szakképzési Centrum Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájának igazgatója;
Orsós Zsuzsanna biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa;
Róka Jolán, a Budapesti Metropolitan Egyetem főiskolai tanára, volt nemzetközi rektorhelyettese, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola volt tudományos és nemzetközi rektorhelyettese;
Tóth Géza közgazdász, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója;
Urbán Katalin, az MTA Könyvtár és Információs Központja Elektronikus Információszolgáltatás Igazgatóságának igazgatója, az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program vezetője;
Váradi Monika Mária, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete tudományos főmunkatársa.

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Alvári Ferenc okleveles mérnöktanár, a Miskolci Szakképzési Centrum nyugalmazott szakmai főigazgató-helyettese;
Csarmasz János gépészmérnök, a Veszprémi Szakképzési Centrum Jendrassik-Venesz Technikumának mérnöktanára;
Kovács Virág Zita közlekedéstervező építőmérnök;
Laczkó Lórándné, a Kaposvári Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Irodájának vezetője;
Lukács Krisztina, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum középiskolai tanára, gyakorlatioktatás-vezetője;
Nagy László, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Szabadszállási Üzemegységének vezetője;
Polgár Piroska, a Szolnoki Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese;
Vári Péter testnevelő tanár, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara Testnevelési Tanszékének mestertanára;
Vörösházi György, a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziumának nyugalmazott műszaki tanára.

A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:

Fábián András, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának nyugalmazott tanára;
György Gábor pilóta, a Wizz Air légitársaság személyzeti képzési menedzsere;
Hernádi Tamás Géza, a Wizz Air légitársaság kapitánya;
Lammel Ágnes Éva, a Wizz Air légitársaság nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója;
Siki Antalné, a Pannon Egyetem Oktatási Igazgatóságának ügyintézője;
Thomann Gábor, a Wizz Air légitársaság repülésbiztonsági, kockázatelemzési vezetője, rangidős első tisztje;
Tiba Gábor, a Wizz Air légitársaság üzemeltetési irányítási központjának igazgatója;
Tóth Ferenc műrepülő világbajnok, a Wizz Air légitársaság regionális forgalmi igazgatója, kapitánya;
Zaják Krisztián, a Wizz Air légitársaság közép- és nyugat-európai régiójának földi kiszolgálási vezetője.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top