+ Tudomány

A kutatóintézetek dolgozóit is megfosztják a közalkalmazotti státusztól

Maróth Miklós

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint a kutatók jogállásának megváltoztatását célzó törvényjavaslattal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismét nekimegy a kutatóhálózatnak, és meg kívánja fosztani közalkalmazotti státuszuktól a kutatóintézetek dolgozóit anélkül, hogy erről velük egyeztetett volna.

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat célja az ITM közleménye szerint a Munka törvénykönyve szerinti, rugalmasabb bérezést lehetővé tévő új jogállás bevezetése az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) dolgozói számára.

Az ADF szerdai közleménye szerint azonban a törvénytervezet csak a közalkalmazotti jogviszony megszüntetéséről szól, semmilyen garanciát nem tartalmaz, és nem rendelkezik a kutatói életpályák biztosításáról sem.

Az ADF kifogásolja azt is, hogy a javaslatot az ITM nem az illetékes és a kutatóhálózatban reprezentatív tagsággal rendelkező Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) juttatta el, így a szakszervezet az „egyébként is rosszhiszeműen kitűzött határidőn belül” arról nem tudott véleményt nyilvánítani.

„A TDDSZ és az ADF által végzett felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a dolgozók többsége ragaszkodik a közalkalmazotti státuszhoz, méghozzá elvi okokból, így mindkét szervezet elutasítja annak megvonását”.

A közleményben felháborítónak és botrányosnak tartják, hogy a kormány a törvénymódosítás benyújtására a járványhelyzetet használja fel, tudván, hogy a korlátozó intézkedések jelentősen leszűkítik a tiltakozások körét.

„A pusztítást Maróth Miklós hallgatása teszi teljessé, aki nem áll ki a dolgozók kinyilvánított akarata mellett. A szakszervezet többszöri hivatalos kapcsolatfelvétele ellenére sem hivatalos tájékoztatásra, sem érdemi tárgyalásra nem került sor a közalkalmazotti státusz 2020 tavasza óta lebegtetett elvételének kérdésében”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top