+ Film

Upor László: az SZFE sosem politikai színben lépett fel – Vidnyánszky: a baloldal irányítja az SZFE-blokádot

Minden, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg történik, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításával valósul meg – jelentette ki Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke kedden az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási szakbizottságának (CULT) az SZFE helyzetéről tartott online vitáján. Upor László, az egyetem volt rektorhelyettese ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak.

Vidnyánszky Attila szerint az SZFE helyzetének kérdése az első pillanattól kezdve politikai színezetet kapott. A baloldali politikai pártok nem szolidaritásból vettek részt a hallgatók október 23-án tartott megmozdulásán, hanem kampánynyitó gyűlést tartottak – hangoztatta. Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma több évtizede vágyott változtatást akar tiszta szándékok alapján megvalósítani, az SZFE azonban nem a nyitás, a sokszínűség felé mozdul, hanem egyre inkább bezár, egyre inkább kirekesztő – fogalmazott a kuratóriumi elnök.

„Minden tárgyalásra és minden együttműködésre készek vagyunk”

– hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki szerint a diákságnak meg kell mutatnia, hogy valóban nyitott, kész befogadni más gondolatokat és elfogadni módszertani megoldásokat, másféle esztétikai megközelítést.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar felsőoktatás megújításának részeként, az alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel összhangban véghezvitt modellváltás előtt több mint tucatnyi alkalommal folytattak konzultációt az SZFE vezetőségével. Kijelentette: a modellváltás az intézmény számára több autonómiát biztosít, emellett négyszeresére emelkedik az egyetem költségvetési támogatása.

Upor László azt hangsúlyozta, hogy az intézménynek „kikényszerített átalakuláson” kellett átmennie, amelyben elveszítette autonómiájának garanciáját.

„Az önrendelkezéstől fosztanak meg bennünket, ugyanis egyebek mellett elvették a szenátus jogait a vezetőség kinevezését illetően.”

Elmondta, hogy a tárgyalásokra szóló meghívást azért utasították el, mert az előzetes megbeszéléseken az egyetem egyetlen kérését vagy követelését sem hallgatták meg. A változások tehát az egyetem részvétele nélkül valósultak meg – emelte ki.

Az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak – tette hozzá Upor László.

A diákok képviseletében Milovits Hanna, az SZFE diákönkormányzatának elnöke méltatlannak nevezte az egyetem struktúrájának átalakítását, mert – szavai szerint – a kormány képviselői nem tárgyaltak senkivel az SZFE előző vezetéséből és a diákokkal sem. Hozzátette: az oktatási épületek blokádját

„kénytelenek vagyunk fenntartani, ugyanis a jelenlegi keretek között az egyetem autonómiája nem biztosított. Az egyetemi közösségnek esélye sincs, hogy bármilyen demokratikus módon beleszóljon az intézmény működtetésébe”.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy „a baloldaliak most éppen az SZFE reformja miatt kreáltak politikai ügyet” a felsőoktatás fejlesztését szolgáló programból.

„Elfogadhatatlan, hogy a baloldal a hallgatókat használja fel saját politikai céljaira”

– fogalmazott.

Az uniós parlamenti meghallgatáson a múlt, a bezárkózó és ezzel lemaradó intézmény politikai utóvédharcainak képviselői és a jövő, az átfogó fejlesztés, a nyitás szakmai programjának képviselői találkoztak egymással.

A képviselő érthetetlennek nevezte az átalakítást ellenzők reakcióját, szerinte ugyanis az egyetemi autonómia és az oktatás szabadsága továbbra is maradéktalanul biztosított.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top