+ Természet

Ennél már nem lesz nagyobb az ózonlyuk idén az Antarktisz felett

Elérte idei legnagyobb kiterjedését az Antarktisz feletti ózonlyuk, amelynek nemcsak mérete, de mélysége is az elmúlt évek egyik legnagyobbika volt.

A Copernicus Sentinel-5P műhold méréseit a német űrközpont (DLR) elemezte részletesen.

Az ózonlyuk mérete szabályszerűen változik. Augusztustól októberig növekszik, szeptember közepe és október közepe között éri el a maximumát. Amikor a déli félteke feletti légkör felsőbb rétegében, a sztratoszférában emelkedni kezd a hőmérséklet, csökken az ózonhiány, az úgynevezett poláris örvény – a Föld sarkainál lévő nagy kiterjedésű alacsony légnyomású terület, amely ott tartja a hideg, nagy tömegű levegőt a sarkoknál – gyengül, december végére az ózonszint újra normális lesz.

Idén a műhold mérései azt mutatják, hogy október 2-án az ózonlyuk elérte legnagyobb, nagyjából 25 millió négyzetkilométeres kiterjedését, ami méretében a 2018-as 22,9 millió és a 2015-ös 25,6 millióhoz hasonlítható – olvasható az Európai Űrügynökség honlapján.

Tavaly az ózonlyuk egyrészt korábban bezárult, mint általában, másrészt az elmúlt 30 év legkisebb méretét érte el.

A méret változatosságát nagyban meghatározza a Déli-sarkvidék körül fújó szelek erőssége. Ez az erős széláramlat a Föld forgásának és a sarkvidék, valamint a mérsékelt égövi hőmérséklet különbségének közvetlen következménye.

Ha ez a szélköteg erős, válaszfalként működik, a mérsékelt égövi és a sarkvidéki légtömegek nem keverednek egymással, a sarkkörön belüli légtömegek nem jutnak ki, télen lehűlnek.

Diego Loyola, a DLR munkatársa elmondta, hogy a 2020-as ózonlyuk augusztus közepe óta gyorsan növekedett, átlagon felüli kiterjedésével az Antarktisz legnagyobb része fölé terült. Az idei ózonlyuk emellett az egyik legmélyebb is, valamint rekordalacsony ózonértéket mutat – tette hozzá.

A főként hűtőberendezésekben és aeroszolos palackokban használt klorofluorokarbonok elterjedése az 1970-es, 1980-as években megrongálta az ózonréteget, amely az Antarktisz feletti ózonlyuk képződéséhez vezetett.

Az ózonréteg védelmére 1987-ben létrehozott montreali jegyzőkönyvben arról állapodtak meg, hogy kivezetik ezeknek a káros anyagoknak a gyártását és használatát, ezzel beggyógyítják az ózonsebet.

Claus Zehner, a Copernicus Sentinel-5P műhold menedzsere szerint a globális ózonréteg 2050 körül éri el újra normális állapotát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top