+ Irodalom

A dodók rég kihaltak. Vagy mégsem?

Pacskovszky Zsolt könnyed, kalandos, új meseregénye számomra igazi felüdülést, szórakozást, sokszor önfeledt nevetést okozott. – Böszörményi Gyula írása.

Pacskovszky Zsolt: Dodó – meseregény, Móra Könyvkiadó, Illusztrátor: Oravecz Gergely, oldalszám: 96, megjelenés: 2020.10.07.

Most komolyan, mi baj származhatna abból, ha egy gyönyörű, napsugaras reggelen két jó kiállású férfiú lépne be egy paradicsomi sziget kisvárosának barátságos szatócsboltjába és felvásárolná az összes pillanatragasztót?

Abszolúte semmi! Elvégre a bolt, benne pedig az árukészlet épp azért van, hogy az előbbi eladhassa az utóbbit.

Na, ugye!

Persze ha a történetet, ami így kezdődik, Pacskovszky Zsolt írta…! Nos, akkor azért nem árt gyanakodni!

Nézzük csak meg alaposabban ezt az elsőre hétköznapinak tetsző adásvételt! Itt vannak mindjárt a vásárlók: két nagydarab izomkolosszus, taréjsisakos tetőtől bőrsaruba bújtatott talpig spártai harcosnak öltözve! Van náluk minden, ami kell: kerek pajzs, borotvaélesre fent kard, kockahasat szabadon hagyó, könnyű kis „szoknya”, zord szakáll, rideg tekintet – ráadásul úgy festenek, mint az egypetéjű ikrek, vagyis tök egyformák.

Ajaj – sóhajt a tapasztalt Pacskovszky-olvasó –, itt valami „szompojgász van, barátockáim” (és mint látható, nem csak sóhajt, de mindjárt egy klasszikus „mesehőst” idéz, csak hogy megmutassa, milyen művelt is ő)!

No, de elég a komolytalankodásból, hiszen még egyetlen mukkot sem szóltunk Dodóról, a dodóról!

Szegény bumfordi madár, mint tudjuk (ha nem, most tessék megkapaszkodni: szomorú hír következik!) régen és végérvényesen kihalt! Valaha Mauritius szigetén éltek dodóék, ezek a röpképtelen, földön totyogó, kissé idétlen és mulatságos madarak, ám aztán jött az ember, meg az ő hű társa, a vándorpatkány, és dodóéknak befellegzett. Néhányat ugyan az 1700-as években még elhajókáztattak Európába, hogy ott vásárok és úri házak ketreceiben mutogassák őket, de szegények végül sorra elpusztultak (mennyire jellemző: az utolsó dodót egy ember lőtte tarkón sörétes puskával!).

Rossz irány, rossz irány! – szól a vészcsengő, elvégre itt és most egy vidám, bátor, kedves, okos és szellemes MESEKÖNYVRŐL akarunk írni.

Merthogy Pacskovszky meseregénye ezen tulajdonságok mindegyikével bír!

Vidám, hiszen a dodómadár újra él! Igaz, hogy 3D nyomtatóval hozta létre őt a zseniális tudós, Mixi, aki egyben a családjáról elnevezett Elmeházy-sziget kormányzója, de a mi Dodónk attól még tökéletesen eleven, bumfordi, aranyos és kicsit magányos lény. Bátor és okos is ez a regény, mert olyan kérdést topog körbe, ami sok felnőttet foglalkoztat: együnk-e húst, avagy legyünk inkább békés természetű vegák? Az ugyan kicsit zavaró, hogy a paradicsomi szigeten élő állatok mindegyike képes az emberi szóra, így amikor a böllér – a helyi rendszerváltást, pontosabban államcsínyt követően – ismét működésbe lép, olyanokból készít hurkát, kolbászt, akikkel előző nap még a sarki fűszeres előtt álldigálva fecserészett. No, de – jut eszembe! – az én vajszívű nagybátyám, Bádogos Pista bácsi is beszélgetett anno a hízójával, s aztán tisztességgel és valódi könnyekkel megsiratva őt füstölte a szalonnát – szóval végül valahogy ez is rendben.

Pacskovszky Zsolt könnyed, kalandos, új meseregénye számomra igazi felüdülést, szórakozást, sokszor önfeledt nevetést okozott. Biztos vagyok benne, hogy a vega szülők nagy örömmel fogadják, a húsevők pedig sikeresen kimagyarázzák magukat, ha gyermekük esetleg kellemetlen kérdéseket tesz fel arról, hogy miként is szeressük a malackát (túrva-fúrva-röfögve avagy szeletelve, tört krumplival és tejfölös uborkasalátával).

A történet során nagy a tét: élni és élni hagyni, vagy halni és megevődni? Annyit előre megsúgok, hogy Pacskovszky állatai, köztük a rég kihalt, de újranyomtatott Dodó az életre voksol és fellázad. Vajon sikerrel járunk… akarom mondani: járnak?

Tessék elolvasni!

Említést kell még tennem Oravecz Gergely illusztrációiról, amik tökéletesen illeszkednek a regény hangulatához, vidámak, jó hangulatúak és remekül egészítik ki a szöveget.

P. S.: Csak egyetlen kérdéssel nem birkóztam meg a könyv kapcsán. Az államcsínyt elkövető, saját testvérét és vele együtt annak szabadságszerető, demokratikus eszméit rakétán a világűrbe száműző Elmeházy Mini, aki egyébként töpszli alkatú, focimániás, sörpocakos, a stadion VIP páholyában szotyit köpködő, pöffeszkedő főgenya, honnan ismerős nekem olyan nagyon? Töröm a fejem, töröm, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top