+ Színház

Koronavírus gócpont alakult ki a Kolozsvári Operánál és Színháznál

Koronavírus-gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál és a vele egy épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, lapértesülések szerint a két intézményben eddig több mint harminc fertőződést jegyeztek fel.

Az Actual de Cluj helyi portál közlése szerint az operában már 30 fertőzöttet azonosítottak. Az intézmény múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a járványügyi helyzet miatt októberi előadásai elmaradnak.

Szép Gyula, az opera igazgatója sem cáfolni sem megerősíteni nem kívánta a sajtóban közölt számot. Csak azokról az esetekről tud, amelyekről maguk a fertőzöttek értesítették. Ezek között egyaránt vannak zenekari tagok, kórustagok, szólisták és a műszaki személyzet tagjai. Az igazgató szerint október 3-án értesültek az első fertőzésről. Ezt követően a helyzet tisztázódásáig megtiltották a társulat tagjainak, hogy bemenjenek az épületbe. Az intézmény művészei azt az utasítást kapták, hogy otthon gyakoroljanak.

Az igazgató megemlítette: október 6-tól egy minisztériumi rendelet is megjelent, amely szerint nem szabad két óránál hosszabb előadásokat tartani. Ez a rendelet is korlátozta az opera működését, hiszen az előadásaik többsége három óra körüli. Szép Gyula elmondta: arra készülnek, hogy a kényszerű szünet után hangversenyeket tartsanak, amelyek beleférnek az egészségügyi előírások szabta keretekbe.

Az operával azonos épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház műszaki személyzetéből öten fertőződtek meg – nyilatkozta Tompa Gábor, az intézmény igazgatója.

Az igazgató elmondta: múlt csütörtökön indultak volna Szerbiába Henrik Ibsen Nóra című drámájával, amelyet Kragujevácban és Szabadkán mutattak volna be egy-egy fesztiválon. Ekkor tesztelték azokat, akik utaztak volna. Mivel a műszaki stáb több tagjánál is kimutatták a fertőzést, le kellett mondani a szerbiai fellépéseket, és vissza kellett fordítani a már úton levő díszletes teherautót is. Tompa Gábor elmondta, valamennyi munkatársuk jól van, a fertőzötteknek sincsenek tüneteik.

A színház egyelőre október 24-ig mondta le előadásait. Az igazgató megjegyezte: a legnagyobb dilemmájuk, hogy a hagyományos formában meg tudják-e szervezni az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivált, avagy arra kényszerülnek, hogy az online térben mutassák be a fesztivál előadásait.

Az új megbetegedések utóbbi napokban közölt statisztikájában Kolozs megye az ország legfertőzöttebb megyéi között szerepel. Az elmúlt 24 órában 172-en fertőződtek meg a mintegy 700 ezer lakosú megyében. A prefektusi hivatal hétfői összesítése szerint az elmúlt két hétben Kolozsváron, Désen és Szamosújváron, valamint a néphagyományairól híres Szék községben is meghaladta az ezer lakosra jutó új esetek száma a kettőt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top