+ Zene

A Freddie Mercury nélkül készült Queen-koncertalbum vezeti a slágerlistát

Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.

Az albumon, amelynek dalait a januárban Sydney-ben kényszerűen befejeződött világturnéjuk helyszínein rögzítették, olyan slágereik szerepelnek, mint a Don’t Stop Me Now, Radio Ga Ga, We Will Rock You és We Are The Champions. Sydneyben az együttes előadta egykori fellépését a Live Aid-koncerten, az ausztráliai pusztító bozóttüzek okozta válság leküzdését segítő adománygyűjtő rendezvény részeként.

A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak – olvasható a BBC News honlapján.

“Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés”

– mondta Roger Taylor az együttes dobosa.

“Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét”

– tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.

A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Beea szerint:

    Már unalmas ez az Adam lambert a Queen freddie Mercury miat lett hires de ugy láttom ezt kezdik elfelejteni freddie az igazi kiràly anyomába sem léphet senki 😠

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top