+ Színház

Lemeztelenítik a nemzeti identitás közhelygyűjteményét

Október 10-én 20 órától ismét a Trafó nagyszínpadán Simkó Beatrix és Jenna Jalonen “Long time no see!” című, nemzetközi sikereket is elért táncelőadása.

A Long time no see! című előadás kiindulópontja egy finn és egy magyar táncos-koreográfus barátságából és szakmai együttműködéséből fakad. Simkó Beatrix és Jenna Jalonen – különböző kreatív területeken dolgozó alkotókkal együttműködésben – a nyelvrokonság és a közös gyökerek, az európaiság és az összetartozás, az izoláltság és a kommunikáció kérdésköreihez kapcsolódó tematikákat helyezi performatív helyzetbe a tánc nyelvén, nonverbális gesztusok és kulturális mozgásminták összekapcsolásával.

Az előadás 2018-ban a Festival d’Avignon, 2019-ben az AEROWAVES Spring Forward Festival hivatalos programjaként szerepelt Franciaországban, emellett a produkció járt már Belgiumban, Szlovéniában Németországban és Olaszországban is. A nemzetközi színpadokat meghódító duó most ismét hazatér a budapesti közönség elé a Trafó Kortárs Művészetek Házába október 10-én 20 órától.

„A pompásan szórakoztató és kifinomultan okos előadás – az előadó-alkotók lehengerlő színpadi személyiségének, kémiájának és humorának hála –, lemezteleníti a nemzeti identitás közhelygyűjteményét, ahogyan ezt két, éppen Budapesten élő nemzetközi művész, egy magyar és egy finn látja. A finn-magyar rokonság réges-rég foglalkoztatja a nyelvészeket és a történészeket, ám a legkézenfekvőbb hasonlatosságok, mint az alkoholfogyasztási szokások, a hobbi szintű panaszkodás, vagy az abszurdhoz való érzék valójában sokkalta jobban összeköt bennünket, mint az eredetmítoszok vagy a szójátékok. Miközben reflektálnak saját közegükre és a tágabb, európai környezetre is, az alkotók rendre átlépik a józan ész(nélküliség) határait. Aprólékosan megtervezett játékterük vizuálisan és érzelmileg is magával ragadhatja a nézőket, akik még csapattársként is benevezhetnek a nemzeti erény-villantás rekeszizom-tornáztató bajnokságára.”

Bálint Orsolya, dunaPart5 kurátor ajánlója.

Az előadás koreográfusai és előadói:

Simkó Beatrix munkáiban a közvetlen környezetünk egyénre gyakorolt hatásait vizsgálja és kutatja, melyet a test expresszív, nonverbális kifejezőeszközein keresztül mutat be. Több mint tíz éve aktív szereplője a kortárs táncszcénának Budapesten, illetve évek óta számos nemzetközi koprodukcióban dolgozik. Az európai Aerowaves és Life Long Burning programok beválogatott művésze, szoros együttműködésben dolgozik a budapesti Műhely Alapítvánnyal. Koreografált a Közép-Európa Táncszínház és a debreceni Csokonai Színház részére. Előadásai olyan neves előadóhelyeken és fesztiválokon szerepeltek mint a Trafó Kortárs Művészetek Háza, Théâtre National Wallonie-Bruxelles, Španski borci Ljubljana, Hessischen Staatsballett in Darmstadt, Kampnagel, Kuopio Dance Festival. #Orfeusz#Eurüdiké című tánc duettjük Grecsó Zoltánnal 2018-ban a Tánc Fesztiválja fődíját nyerte el Veszprémben és 2016 óta a Vígszínház repertoárján szerepel. “A kredenc a pincében maradt” című előadása a Trafó színpadán debütál 2021 február végén a Staféta program keretében.

Jenna Jalonen, avagy tripleyay Finnországban született, Magyarországon tanult. Belgiumban élt és jelenleg Budapesten szabadúszó táncmūvész és 2010 óta táncol és alkot együtt számos nemzetközi társulattal és koreográfussal úgy mint a Duda Éva Társulata, a Közép Európa Táncszínház, a Kubilai Khan Investigations, a Kwaad bloed/Ugo Dehaes, a fABULEUS, Thierry de Mey, a Theater Bremen, Mészáros Máté, az Untamed Productions, a Notch Company/Oriane Varak és a HODWORKS.
Jennát az utcai táncstílusok, a house, az akrobatika, a cirkusz, a parkour és a kontakt improvizáció inspirálja, a triplewave nevű a test hullámzásának mechanikájára épülő mozgás módszertant tanítja a SUB.LAB Workshop és Open Training Budapest keretein belül. A Flying Body Team hivatalos tagja.

Társalapítója és vezetője a Collective Dope kortárstánc és előadó-művészeti kollektívának. 2019-ben Fülöp Viktor Ösztöndíjas koreográfus, 2020-ban a BEAT “I just wish to feel you” című előadásával Lábán Rudolf-díjat nyert alkotó.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top