+ Irodalom

Gyilkosság, öngyilkosság, rágalom – Zelei Miklós Gyilkos idők című epikus improvizációja

Öngyilkosság/gyilkosság: a rendszerváltás után, több, mint negyven év múltán is sikerült kinyomozni olyan gyilkosságokat, amelyeket az ávó úgy követett el a múlt század ötvenes éveiben a falvakban, hogy öngyilkosságnak álcázta őket. Ki tudja, hogy hány gyilkosság növeli az öngyilkossági statisztikákat?

Az elérhető adatok szerint Magyarországon a befejezett öngyilkosságok száma a múlt század ötvenes éveinek közepére ugrott meg. A legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek véget az életüknek. 2008-as adatok szerint világviszonylatban az első tíz ország között voltunk a holtversenyben: négy szovjet utódállam előzött meg minket a statisztikában: Litvánia (a világelső), Fehéroroszország, Oroszország és Kazahsztán. 2010 óta javult a magyar helyzet: több mint 30 százalékkal esett vissza a 100 ezer lakosra jutó befejezett öngyilkosságok száma. Az unióban Magyarországon a legnagyobb a csökkenés.

Zelei Miklós Gyilkos idők. Epikus improvizáció című regénye az öngyilkosság és a gyilkosság módszereinek, motívumrendszerének fölfejtésével mutatja be egy magyar falu II. világháború utáni pusztulását. Egy falu? Inkább több, egymásra vetített képe. Erős városi hátterekkel és a városlakóvá átváltozás esetlen történeteivel. Körülbelül negyven, negyvenöt év, amelyet Zelei regénye átfog a II. világháború végétől a rendszerváltásig. Ahogy megjelennek az eredeti hatalomfelhalmozás káderei, az „első generációs hatalomélvezők”, és a „Jövő Daráló Hivatalban” kipróbálják magukat a közigazgatási szakemberként. Például így: „Sódar elvtársnak, a Jövő Daráló Hivatal első vezetőjének első intézkedése, az íróasztalára villanycsengő nyomógombot szereltet. Vastag, fekete drót vezet belőle a titkárságra, u-szögekkel rögzítve a padlóhoz, kimélyítve az ajtó alatt, hogy a nyitogatás-csukogatás, mennyien, kérincséni örökké, gyünnek, de mennyien, ne koptassa el. A villanycsengő a titkárnő füle mellett szól.

– Hangosabb nincs-e? – kérdezi Sódar elvtárs. – Úgy szeretem, hogy behallatszik. Hogy higgyen az ilyen drótoknak az ember?

Ül az íróasztal mögött, nézi az ajtót, megnyomja a csengőt, a titkárnő bejön. Int neki, hogy menjen ki. Megnyomja a csengőt, a titkárnő bejön. Int neki, menjen ki. Nézi az ajtót, nyomja a csengőt. Nézi az ajtót, nyomja a csengőt.

– Itt megnyomom, ott bejön. Itt megnyomom, ott bejön.

Ezzel telik el a munkanap. Még túlóráznak is.”

Ekkor, a 40-es évek végén kezd megalapozódni a dicsőséges jövőre készülő falvak elnéptelenedése. Aminek következménye az is, hogy sok helyütt elfalazták az iskolaépület  egy részét, hogy a nem használt tantermeket ne kelljen fűteni. A kulákirtással, a gazdálkodni tudó, földhöz és állattenyésztéshez értő, öntudatos – magaura – gazdák likvidálásával kezdődő mezőgazdasági szerkezetváltás következtében paraszti „tudásvilágok” tűntek el. A falusi népesség jelentékeny részét, a fiatalok zömét beűzték az iparba, ahol főleg csak segédmunkások lehettek, de már sem ők, ha élnek még, sem gyermekeik nem tudnak visszatanulni a „mezei szorgalmatosságba”.

A vallásszabadság 1945-ös ígéretével ellentétben, az egyházüldözés hamar megkezdődött és 1948-ban már csúcsra járt. Üldöztek katolikust és zsidót… Hogyan történt ez abban a zárt világban, amely a Gyilkos idők című regény terepe?

Mindezzel párhuzamosan folyt az erőtlen, háborúban is megfogyatkozott városi és falusi középosztály fölszámolása az 1946-ban kezdődött B-listázással; a felsőfokú tanulmányok lehetőségeinek származáshoz, osztályhelyzethez kötésével; az értelmiségi fizetések lecsökkentésével… Mindez együtt szülte meg azokat a társadalmi anómiákat, amelyek ma is hatnak. Többek között a bűnbakkeresést, az áthárító bűnöskeresést. A gyónás ősi formuláját – „én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem” – társadalmi szinten alakították át rágalmazássá és eképpen mormolnak fekete imát: „Gyónom a mindenható Istennek / és nektek testvéreim, / hogy sokszor és sokat vétkezett: / gondolattal, szóval, cselekedettel / és mulasztással. […] Ő vétke, ő vétke, ő igen nagy vétke.”

A szerző jelentős tapasztalatokra tett szert társadalom- és falukutatásban. Az ukrajnai Kisszelmenc és a szlovákiai Nagyszelmenc történetét 1994 őszén kezdte összegyűjteni. Az ikerfaluról szóló, A kettézárt falu című dokumentumregénye alighanem az egyetlen magyar regény, amely eljutott az Egyesült Államok Kongresszusáig: 2004. április 21-én az USA Kongresszusának Emberjogi Frakciója Szelmenc ügyében meghallgatást tartott Washingtonban, amelyre meghívták az ikerfalu ukrajnai és szlovákiai polgármesterét, mindketten magyarok, valamint tanúként Zelei Miklóst. Ennek a meghallgatásnak nagy szerepe volt abban, hogy Szelmenc országhatárán 2005. december 23-án határátkelőt nyitottak.

A Gyilkos idők című regény, amelyet először a kecskeméti Forrás folyóirat közölt 2019. októberi–novemberi–decemberi számában, a szelmenci kutatás tapasztalatait és tanúságait is összegzi.

Zelei Miklós: Gyilkos idők. Epikus improvizáció
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap; Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért
Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2020
Felelős szerkesztő: Horváth Bence
A borítón Zelei Péter festménye látható
Nyomda: Séd Kft.
www.kortarskiado.hu
www.zelei.com

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top