+ Irodalom

Hogyan alakult a nyomdaipar helyzete a koronavírus tükrében?

Harminc százalékkal estek vissza a Pauker Nyomda megrendelései az idei első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanakkor az igények felmérésével májustól sikerült a biztos megrendelők mellett újakat is találni – mondta Varga Szilárd, a Pauker Nyomdaipari Kft. kereskedelmi igazgatója.

Márciusban még egyáltalán nem érzékelték a koronavírus megjelenését, áprilisban viszont a megrendelők már sorra mondták vissza megbízásaikat, ezért hirtelen a felére esett a gyártás.

Májustól javultak az eredmények, mert sikerült megtalálni azokat a területeket, ahol nyomdaigény jelentkezett. A meglévő büdzsével rendelkező könyvkiadók és múzeumok a félretett keretből elkészíttették kiadványaikat, a csomagolóanyagok pedig a járvány alatt még inkább felértékelődtek, több ilyen megrendelés érkezett. Megkezdődött a korábbi megrendelők visszatérése is, így augusztusra el tudták érni az egy évvel korábbi termelés 70-80 százalékát.

A koronavírus miatti karantén idején a digitális gyártás csaknem teljesen visszaesett, mert a rendezvények elmaradtak, nem volt szükség nagy mennyiségben molinókra, névkártyákra, névkitűzőkre. Az iskolaszezoni felkészülés időszaka visszafogottabb volt a korábbiaknál, az iskolakezdéssel kapcsolatos megrendeléseik a kereskedelmi igazgató becslése szerint mintegy 40 százalékkal estek vissza.

A vállalat 2019-es árbevétele elérte a 3 milliárd 675 millió forintot, ami 6 százalékkal haladta meg az előző évi árbevételt. Az adózás utáni eredmény 213 millió forint volt tavaly, 20 százalékkal több, mint 2018-ban. Varga Szilárd jelezte, hogy az elmúlt 4 évben egymilliárd forinttal nőtt az árbevételük.

Az idén mintegy 600 millió forintos árbevétel-visszaeséssel számolnak, nyereséget nem terveznek. Ugyanakkor nem tettek le a tavalyi árbevétel megközelítéséről. A túlélést biztos megrendelői állományukra, a megrendelőkre szabott egyedi szolgáltatásaikra és fejlesztéseikre alapozzák.

A vállalat 140 dolgozót foglalkoztat, a járvány miatt senkit nem bocsátottak el, ugyanakkor a dolgozók munkaidejének és bérének csökkentésére szükség volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top