+ Irodalom

Ünnepi műsor Nagy László születésének 95. évfordulóján

Keresés a weben

„Műveld a csodát, ne magyarázd…” – Nagy László 95

Szépirodalmi emlékest a 95 évvel ezelőtt született költő tiszteletére

(2020. szeptember 25, péntek 20 óra, Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest Molnár utca 11. olvasóteremRegisztráció itt.)

“Nagy László költészetét sokan, sokféleképp bemutatták, értelmezték. A versszínházi és irodalomtörténeti előadással egy új értelmezési lehetőséget nyitunk meg a nézők számára. Pályája ívében Nagy László műfajok gazdag sorában írta meg hőse viaskodásait, örömét, fájdalmait. A dal, óda, himnusz, ballada, elégia, rapszódia, portrévers, prózavers, képvers mind egyenrangú és erőteljes kifejezési formája volt. Lírai sokféleségét mutatjuk be az előadásban, ahol megmutatkozik a küzdelem mítoszi aránya és a világkép gazdag teljessége a költő életművén keresztül.”

Takács Tamás

Nagy László  Kossuth-díjas költő, műfordító Felsőiszkázon született 1925. július 17-én és 1978. január 30-án hunyt el Budapesten. Gyermekkori élménye a zárt paraszti világ szokásrendje, természet és ember bensőséges kapcsolata, a pogány kori elemeket is megőrző népi kultúra, az élet minden mozzanatát a természet és közösség rendjének alárendelő szemlélet volt. A paraszti világ közvetlen szemléleti elemeit korai verseiben mitologikus vonásokkal, népi babonákkal, keresztény és folklórmotívumokkal társította (Adjon az Isten, Szentpáli vers, Kiscsikósirató, Csodafiú-szarvas). Első kötetei (Tűnj el fájás 1949; A tüzér és a rozs 1951) túlnyomórészt a népi kollégiumokban szerzett élményei hatására keletkezett, a felszabadultság örömét éneklő verseket tartalmaznak.

1949 őszétől a bolgár népköltészettel ismerkedett, és ennek fordításához új költői nyelvet kellett teremtenie. Ekkor kezdte tudatosan tanulmányozni a magyar folklórt. A népköltészet a közösségi szemléletével költői személyiségének ismérvévé tette a cselekvő, küzdő magatartást. Ezt társította a szintén tudatosan vállalt magyar költői hagyomány ösztönzéseivel (Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Arany, Ady, József Attila és mások), s García Lorca, Jeszenyin, Dylan Thomas, Zbigniew Herbert bensőséges ismeretével és fordításával. 1952-ben rádöbbent politikai megtévesztettségére, költői karaktere drámaivá alakult; a korábbi daloló versvilág helyén a dér, fagy, hideg, némaság motívumai alkottak összefüggő rendszert. Sokrétű, gazdag élményvilágot volt képes illúziók nélkül összekapcsolni látomásos-metaforikus dalaiban a remény, a cselekvés elvével.

Utolsó éveiben a „lehetetlen képviseletében” érezte magát: a tisztaságot, szépséget, tehetséget veszendőnek és kiszolgáltatottnak látta a világban az ő normái szerint. Ezek védelmében alakította ki krónikás, nomád, stigmatizációs és haramia szerepeit (Krónikatöredék, Seb a cédruson, Medvezsoltár).

„Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a szerelmet 1957 című versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett. Mindössze 14 sorból áll, s szigorú komponálási elve, csattanószerű lezárása a klasszikus versformákhoz hasonló alkotói fegyelmet követel meg. A vers kérdő hangsúllyal indul, majd ez fordul állítóvá, a végső igazság kimondását ígérve. Az első hat kérdő mondat tartalma körülbelül így összegezhető: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghalna, ha nincs költészet? A két lezáró mondat állítása pedig az: Ki, ha nem én, s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre és a művére.”

 (Vasy Géza)

Közreműködnek:

Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek
Turós Enikő zongoraművész
Szerkesztette: Takács Tamás irodalmár

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top