+ Színház

Upor László felkérte Orbán Viktort, hogy függessze fel az SZFE-t működtető alapítványt

Az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket.

fotó: MTI

A múlt heti rektori határozat értelmében megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) – közölte Upor László, SZFE szeptember végén távozó, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján. Az eseményen közölték: a miniszterelnököt kéri fel arra az egyetem távozó vezetése, hogy függessze fel az intézmény fenntartói jogait átvevő kuratóriumot. Közölték, az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket, mert az SZFE közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához.Upor  László közölte: kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, amelynek tevékenységébe beleférnek a hagyományos oktatási egységek, a zárt és nyitott kurzusok, valamint az egyetem helyzetére reflektáló akciók is.

Novák Eszter – szintén távozó – oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy a fenntartói modellváltás folyamatából három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, a tisztesség és az emberség; a hallgatók ezért úgy érzik, „át vannak verve”. Mint mondta,

az egyetem száz sebből végzik: jól finanszírozott hazugsággyár próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómiáját teljesen elvesztette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet

A kormány azonban azt üzente, hogy mindez nem az ő felelőssége, az egyetemet idén nyárig fenntartó innovációs tárca vezetője, Palkovics László pedig szintén nem vállalt felelősséget, ahogy a kuratórium „egyre hajmeresztőbb hazugságokat terjesztő” vezetője sem – mondta el az oktatási rektorhelyettes. Az SZFE ezért arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hallgassa meg az egyetem képviselőit, hallja meg azt a 400 művészt, akik még a fenntartóváltás előtt tisztességes „tárgyalást” kértek az egyetem számára, hallja meg az autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét, szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a felsőoktatási törvényben, valamint vegye észre a rengeteg anyaországi, határon túli magyar és külföldi intézmény, szakmai szervezet, művész szolidaritását az SZFE-vel. Novák Eszter azt kérte a kormányfőtől, hogy függessze fel az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát és kezdjék el a folyamatot elölről, hiszen az SZFE felmentési idejüket töltő vezetői, az oktatók és a hallgatók fél éve készen állnak a párbeszédre.
Mind a hallgatók, mind az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága tartja magát követeléseihez, az új vezetőket és a fejük felett meghozott döntéseket nem fogadják el, az egyetem Vas utcai épületének blokádját ezért fenntartják – közölte a hallgatók képviselője.

 

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Natrix szerint:

    Nem az alapítványt kell megszüntetni, hanem az SZFE-et.
    A szabadok éljenek teljesen szabadon! Csak ne közpénzből!

  2. borosspet szerint:

    Ne aggódj, folyamatban van. Ez a kormány és alapítványának a célja. Ezért nem hajlandóak a kardinális kérdésekben még csak tárgyalni sem.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top