+ Irodalom

Ellopták a Móra kiadó frissen telepített meseösvényének Vuk szobrát

Az augusztus végén a Budapest II. kerületi Macis játszótértől nagyjából 200 méterre telepített VUK szobor, melyet a pénteken átadott, Digitális Vándor applikáción keresztül elérhető VUK meseösvényhez készített a kapolcsi Ilona Malom Műhely, ELTŰNT.

Valaki kiásta és elvitte.

„Borzasztóan el vagyunk keseredve, hiszen hónapokat dolgoztunk azon, hogy előkészítsük ezt az élményösvényt, melynek éppen a névadójának és egyben fő attrakciójának veszett nyoma az ösvény hivatalos átadására.

Tudjuk, hogy az ifjú rókafiak igazán szeretnek csatangolni, de a mi kis rókánk igazán kötelességtudó, kimondottan otthon – értsd: erdő mélyén – ülő fajta, nem olyan, aki hipp-hopp elkószál.

Mivel mi hiszünk abban, hogy a mesék mindig jó véget érnek, szépen kérünk titeket, osszátok meg ezt a bejegyzésünket és járjatok nyitott szemmel, hátha sikerül megtalálni VUKot!”

– írja a szobor megrendelője, a Móra Kiadó FB-oldalán közzétett felhívásban.

A szoborból 1 darab készült.

Ismertető jegyei: kb. 60 cm magas, kb. 30 kg, vörös színű, fából készült.

Kérjük, ha látta, vagy hallott valamit róla, küldjön üzenetet a marketing[kukac]mora.hu (marketing@mora.hu) címre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top