+ Film

Vidnyánszky új vezetést akar a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére

Vidnyánszky Attila

Új vezetést kell a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) élére választani és új munkatársak is kellenek – mondta Vidnyánszky Attila, az intézményt szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön a Kossuth rádióban.

A kuratórium elnöke szerdán találkozott az egyetem szeptember elsejei hatállyal lemondott vezetőivel.

Mint mondta, minden lényegi kérdésben mást gondolnak, az egyetlen pozitív hozadéka a találkozónak az volt, hogy egyetértetek abban: hétfőn el kell kezdeni az oktatást. Hozzátette: szeptember végéig a mostani vezetőség működik, az ő felelősségük, hogy elinduljon az oktatás.

Vidnyánszky Attila arról is beszélt, hogy évtizedeken keresztül generációk érezték azt a zárat, hogy nem kerülhetnek be az egyetemre. Szavai szerint egyfajta kizárólagosság uralkodik az egyetemen a gondolatok, a módszerek, a filozófiák kapcsán és a konfliktus átöröklődik a generációk között.

„Végtelenül bezárt, végtelenül kirekesztő attitűd, amit az ember folyamatosan érez” – fogalmazott.

Hozzátette: a tanárok nem tudják elképzelni, hogy a „mi gondolataink” is beépüljenek a képzésbe. Megjegyezte: el kell fogadniuk azt a tényt, hogy „van más is (…), mert egy évtizedes igazságtalanság, hogy nincs más”. Az új egyetemi vezetést a kuratórium fogja megválasztani.

Vidnyánszky Attila szerint a pártok eszközként használják a diákokat ebben a helyzetben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top