+ művészet & politika

Elfoglalták a diákok az egyetemet és követelik Vidnyánszkyék lemondását

fotó: szfe facebook

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) keddtől fenntartó alapítvány kuratóriumának lemondását követelik azok a hallgatók, akik hétfőn éjjel elfoglalták az intézményt Budapesten.

A diákok kedd délután tették közzé nyilatkozatukat a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón.

Felidézték, hogy az egyetemet hétfőn éjfélkor elfoglalták, majd megkezdték a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni. Az intézménybe csak az “egyetem polgárait” engedik be.

A tájékoztatón elhangzott: a hallgatók elutasítják az SZFE modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában, akárcsak a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és kinevezésük módját. Elutasítják az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat és elutasítanak

“bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget”.

A diákok közlésük szerint követelik egyebek mellett a szenátus jogköreinek visszaállítását és azt is, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.

Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top