+ Film

Azt kérik a franciáktól, menjenek színházba és moziba, nem kockáztatnak semmit

Kétmilliárd eurós rendkívüli támogatást juttat a francia kormány a kulturális szektornak abból a 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagból, amelyet a koronavírus-járvány miatt tavasszal kihirdetett általános karantén okozta recesszió leküzdésére jövő héten jelent be a kormány – jelentette be szerdán Jean Castex miniszterelnök.

A France Inter közszolgálati rádiónak adott interjúban a kormányfő megerősítette, hogy szeptember 3-án teszi közzé a csomag részleteit. Ezen 100 milliárd euróból 40 milliárdot az európai uniós helyreállítási alapból biztosít Franciaország.

Elmondta, hogy a kulturális szektor rendkívüli dotációt kap, mert „az ágazat megszenvedte a válságot”. Szerinte az összeg „példa nélküli”.

„Mi a kultúrát is gazdasági tevékenységnek tekintjük, van ebben egyfajta francia különlegesség, hiszen az, hogy együtt kell élni a vírussal, azt is jelenti, hogy a vírussal együtt kell művelődni”

– fogalmazott a miniszterelnök.

„Azt kérem a franciáktól, hogy menjenek színházba, menjenek moziba, nem kockáztatnak semmit”

– hangsúlyozta Jean Castex. Elmondta, hogy a maszkviselést szigorúan be kell tartani minden mozi- és színházteremben, de a távolságtartás csak olyan helyeken marad érvényben, ahol a vírus aktívan jelen van. Azt is jelezte, hogy a prefektusok mostantól nem adhatnak felmentést sehol arra a tiltásra, amely szerint nem lehet ötezernél több résztvevővel rendezvényt tartani. A prefektusoknak viszont lehetősége van betiltaniuk bármilyen rendezvényt a vörössel jelölt megyékben.

A dél-franciaországi Marseille-ben szerdától minden közterületen kötelező a maszkviselés, és a bárok, éttermek, kávéházak és élelmiszerboltok este 11 óra és reggel 6 óra között zárva tartanak. Az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben. A teljes déli Bouches-du-Rhone megyét augusztus közepén nyilvánította a kormány vörös zónának, amely a prefektusnak korlátozó intézkedések bevezetését teszi lehetővé. A maszkviselés Párizshoz hasonlóan már két hete kötelező Marseille több kerületében az utcákon is, ahol 100 ezer lakosra 177 fertőzött jut, miközben az országos arány 33.

Jean Castex felelősségvállalásra kérte a franciákat a szeptember 1-től a munkahelyeken és az oktatási intézményekben kötelező maszkviselést illetően is, mert

„mindenkinek éreznie kell, hogy érintett a járvány elleni küzdelemben”.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor nincs ok aggodalomra az egészségügyi helyzetet illetően, mert annak ellenére, hogy Franciaországban és Európában is megugrott az új esetek száma, „nem hasonlítható a helyzet az áprilisihoz vagy a májusihoz”. Az általános karantén kihirdetése „nem célja” a kormánynak.

A hétfői iskolakezdést illetően jelezte, hogy az állam nem teszi ingyenessé a 11 éves kortól mindenki számára kötelező maszkot a tanulóknak és a tanároknak, egyetlen másik ország sem hozott ilyen intézkedést. Emlékeztetett arra, hogy az anyagi vagy egészségügyi okokból rászorulók viszont ingyenesen kapnak maszkot, a kormány eddig több mint 50 millió darabot postázott ki csaknem 9 millió háztartásba.

A francia egészségügyi hatóságok 3304 új fertőzöttről és 24 új járványgócról számoltak be kedden az azt megelőző 24 órából, míg hétfőn 1649 új esetet regisztráltak.

Az elmúlt héten több mint 25 ezer új esetet regisztráltak (csütörtökön, pénteken és vasárnap csaknem 5 ezret), ami rekordnak számít a kijárási korlátozások óta eltelt időszakot tekintve. A fertőzés jelenleg a 40 év alatti korosztályban intenzív, és ezért az esetek többségében könnyebb lefolyású, mint a járvány kezdetén. Kedden 4600 fertőzött szorult kórházi ellátásra, ami kilencvennel kevesebb, mint hétfőn, közülük 410-en vannak lélegeztetőgépen, míg áprilisban 7 ezer súlyos beteget ápoltak a francia kórházakban. Az áldozatok száma az elmúlt 24 órában 22-vel 30 544-re emelkedett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top