+ vallás

A postaládában találtak egy milliókat érő szemüveget

Mahatma Gandhi legendás indiai politikai vezető egyik jellegzetes, kerek lencséjű szemüvegét árverezi el egy bristoli aukciósház – számolt be róla a BBC hírportálja.

Az East Bristol Auctions egyik munkatársa egy egyszerű borítékban, a postaládában találta a szemüveget, amely akár több mint 15 ezer fontért (5,7 millió forint) is elkelhet.

Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében.

„Valaki bedobta a borítékot július utolsó péntekén este a levélszekrényünkben, ott töltötte a hétvégét, szó szerint kilógott a dobozból. Egyik kollégám hétfőn a kezembe adta, a borítékban egy lapra az volt írva, „ez Gandhi szemüvege”

– mondta el a BBC-nek Stowe.

Amikor utánajárt, „majdnem leesett a székről”, mert kiderült, hogy az aranyozott, kerek lencsés szemüveget valóban az indiai jogvédő viselte.

„Fölhívtam a feladót, aki először azzal fogadott, nyugodtan dobjam el, ha értéktelen. Csaknem szívrohamot kapott, azt hiszem, amikor a tárgy értékét meghallotta”

– folytatta Stowe.

A tulajdonos elmondása szerint a szemüveg nemzedékről nemzedékre szállt a családjában, miután egy rokonuk a húszas években találkozott Gandhival egy dél-afrikai látogatásakor. A rokon akkoriban a British Petroleumnál dolgozott, és feltételezhető, hogy köszönetképpen kapta a szemüveget Gandhitól valamilyen jó tettért cserébe.

„Megvizsgáltam a dátumokat, és minden összeillett, még az is, hogy mikor kezdett Gandhi szemüveget viselni. Ez az első szemüvegei közül való, mivel egészen gyenge a lencséje”

– mondta Stowe.

Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki.

A cég eddigi legértékesebb tételének tartott szemüvegre augusztus 21-én online lehet licitálni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top