+ Irodalom

Elhunyt Nyomárkay István

Életének 84. évében elhunyt Nyomárkay István nyelvész, az MTA rendes tagja – tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden.

Az augusztus 6-án elhunyt akadémikus a mai magyar szláv nyelvészet vezető alakja, az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékének professor emeritusa, az ELTE Szláv Nyelvtudományi Doktori Programjának alapítója volt.

Nyomárkay István a magyar szlavisztika azon vonulatát építette tovább, amelyen mások mellett nagy elődje, Hadrovics László is dolgozott: a szlavisztikát a magyar vonatkozások messzemenő figyelembevételével, a kutatásba való bevonásával gazdagította, egyszersmind közvetítette a szlavisztika bizonyos eredményeit a magyar nyelvtudománynak.

Kutatásainak középpontjában a horvát és a szerb nyelv, illetőleg e nyelvek magyarral való kapcsolatának szerteágazó kérdései álltak. Nemzetközileg is elismert feltáró munkát végzett a horvát, a szerb és a magyar nyelvújítás kapcsolatának a kutatásában, az új szavak és kifejezések megalkotását alakító szemléleti háttérnek az elemzésében, bizonyítva, hogy a horvát nyelvújításnak nemcsak német és cseh, hanem magyar mintái is bőven akadtak.

Nyomárkay István 1937. március 16-án született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-délszláv szakon végzett, 1961-ben szerzett középiskolai tanári diplomát. 1965-ben védte meg bölcsészdoktori disszertációját. 2004-ben lett az MTA levelező, majd 2010-ben rendes tagja.

Szlavisztikai tevékenységének, különösen kroatisztikai munkásságának elismeréséül a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagjává választották.

Tudományos teljesítményét számos kitüntetéssel ismerték el. Egyebek mellett elnyerte a Horvát Köztársaság Hajnalcsillag Rendjét, a Horvát Filológiai Társaság Vatroslav Jagia-emlékérmét, a Szent-Györgyi Albert-díjat, a Pro Universitate Emlékérem és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top