+ Színház

A szeptemberre halasztott POSZT-ot is elhalasztják

Későbbi időpontra halasztják a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amelyet június helyett szeptemberben szerettek volna megtartani – közölte a rendezvényt szervező társaság szerdán.

„A Pécsi Országos Színházi Találkozó tulajdonosai és ügyvezetése -hosszas és körültekintő mérlegelést követően – úgy döntöttek, hogy a júniusról szeptemberre tervezett 20. fesztivál megtartását későbbi időpontra halasztják”.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, megpróbálják még az évadban valamilyen módon megtartani a színházi fesztivált.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a pandémiás helyzet nem szűnt meg, ezért Pécs városa és a Magyar Teátrumi Társaság semmilyen módon nem akarja veszélyeztetni a színházat szerető közönséget, a résztvevő 13 színház színészeit, műszaki személyzetét.

Bár a kormány legutóbbi rendelete nem tiltaná, de a tervezett 10 napos országos rendezvény több száz határon inneni és túli közreműködője, a publikum folyamatos és koncentrált jelenléte a Pécsi Nemzeti Színház épületében fokozott kockázatot jelentene mindenki részére, még az egészségügyi előírások teljes betartása esetén is.

A POSZT szervezői bíznak a közönség, a színházi szakma, a támogatók és a tulajdonosok megértésében és köszönetet mondanak a Forte Társulat, a Frenák Pál Társulat, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Katona József Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Miskolci Nemzeti Színház, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Vígszínház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetőinek és társulatainak a segítőkészségért, a türelemért, az előkészítésben való aktív részvételért.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top