+ Életmód

Nyelvtani hiba miatt nem fogadták el a nyugdíjemelésről szóló népszavazási kérdést

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke által benyújtott, a kiegészítő nyugdíjemeléssel kapcsolatos népszavazási kérdést csütörtöki ülésén.

Karácsony Mihály magánszemélyként, hitelesítésre benyújtott kérdése úgy szólt:

„Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62.§ (3) (4) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy; Amennyiben a fogyasztói árak növekedésének negyedévi tényadata legalább egy százalékponttal meghaladja a törvényben rögzített éves előrejelzés mértékét, akkor a soron következő negyedévtől a különbözettel azonos mértékű kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani?”

Az NVB egyhangú döntéssel tagadta meg a kérdés hitelesítését.

Rádi Péter, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában hangsúlyozta: a benyújtott kérdésnek meg kell felelnie a magyar nyelv szabályainak, nyelvtani hibás kérdéseket nem hitelesíthet a testület.

Hozzátette: a kérdés emellett nem felel meg a jogalkotói és választópolgári egyértelműség követelményének, többek között nincs a kérdésben hivatkozott negyedéves inflációs adat, ilyet a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé. Mindezeken túl, ha lenne is negyedéves inflációs adat, azt a jelenlegi szabályok szerint éves inflációval kellene összevetni.

Az NVB határozata nem jogerős, 15 napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top