+ Képzőművészet

Nap-kaput állítottak rodéziai feketegránit-sziklából Szervátiusz Tibor emlékére

Szervátiusz Klára, Szervátiusz Tibor özvegye (j) beszédet mond a szobrászművész síremlékének avatásán a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában 2020. július 26-án. Mellette Petrás Mária népdalénekes, Döbrentei Kornél Babérkoszorú-díjas költő, Sipos Mihály és Kardos Mária népzenészek (b-j). MTI/Szigetváry Zsolt

Szűk körű ünnepségen felavatták Szervátiusz Tibor (1930-2018) szobrászművész, a nemzet művésze síremlékét vasárnap Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában.

A síremlék felállítását az alapító művész 90. születésnapjára időzítette a Szervátiusz Alapítvány, amelynek tájékoztatása szerint a Nap-kapu nevet viselő emlékmű Kontur András szobrászművész alkotása.

A csaknem 3 méter magas, rodéziai feketegránit-sziklából a feleség kérésére Nap-kaput faragott Kontur András. Az obeliszk mind a négy oldalát áttöri a napsugár, hogy végül középen felragyogjon. Mint írták, ez az a szikla, amely több évtizedig állt Szervátiusz Tibor udvarában és amelyből Kőrösi Csoma Sándor szobrát szerette volna elkészíteni, ám a nyolcvanas évek kulturális vezetése ezt nem engedélyezte.

A Nap többszörösen is kötődik a neves szobrászművészhez: egyrészt jelzi az ősi hitet, a régmúltat, amellyel sokat foglalkozott műveiben Szervátiusz Tibor. De utal a jelen Erdélyére is, a szülőföldre, ahol ma is faragják a székelyek a napot. A Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában található síremlék Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával valósult meg.

Budapest, 2020. július 26.
MTI/Szigetváry Zsolt

A bensőséges hangulatú ünnepségen a művész előtt tisztelgő “szeretetáldozatot” mutattak be. Döbrentei Kornél Babérkoszorú-díjas költő méltatásában emlékeztetett arra, hogy “a kivételes talentumú szobrászművész síremléke avatása azt is bizonyítja: nem hal meg az, akire emlékeznek. Szervátiusz Tibor nem halt meg és nem hal meg soha, a jövő kövén fog kicsírázni mindig”. A síremléknél Petrás Mária énekelt, Sipos Mihály és Kardos Mária a kedves gyimesi keservesét játszotta el, majd az alapítvány megkoszorúzta az újonnan felállított síremléket.

Szervátiusz Tibor Kossuth díjas szobrászművész, a nemzet művésze 1930. július 26-án született Kolozsváron és két éve hunyt el. Hatalmas életművet hagyott maga után, alkotásai köztereken, múzeumokban, közintézményekben és magángyűjteményekben is megtalálható. Emlékét őrzik a felesége gondozásában megjelent albumok mellet az életművét bemutató monográfia, a Szervátiusz Alapítvány és az özvegy által alapított ösztöndíj is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top