+ Irodalom

Szobrot emeltek Csukás István emlékére Balatonszárszón

fotó: MTI/Vasvári Tamás

Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt – hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton.

A szoboravatón elhangzott:

„Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.”

Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt.

„Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte”.

Balatonszárszó a turisztikai fejlesztésiben „egyedi és unikális” utat választott, amikor a kultúra felé nyitott.

A településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott „vers utcában”, amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be.

Csukás István közkedveltségének titka négy fontos dolog: a profizmus, az alázat, a közönsége és olvasói iránti tisztelete, valamint témaválasztó képessége.

A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top