+ művészet & politika

Elmarad az augusztus 20-ai tüzijáték

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban.

Ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak.

A nagyobb, de akár a kisebb országok különböző térségeiben is rendkívül eltérő lehet a fertőzöttség mértéke. Emiatt a kormány indokoltnak látta, hogy az adott országokon belül egyes régiókra, tartományokra is meg lehessen állapítani eltérő besorolást.

Magyarországon az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a térségben is a legbiztonságosabb, legvédettebb országok egyike vagyunk. Azokban a környező országokban, ahol korábban nőtt a fertőzések száma – Szerbia és Ukrajna kivételével – az elmúlt napokban kedvező folyamatok láthatók, ezért további szigorításokra jelenleg nincs szükség.

A szabályok betartása azonban szükséges, továbbra is érvényben van a maszkviselésre vonatkozó kötelezettség az üzletekben és tömegközlekedési eszközökön, ahogy maszkot kell viselniük a vendéglátóipari egységek dolgozóinak is.

Ötszáz fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani – emelte ki. A zenészek érthető okokból enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány ezen nem tervez változtatni. Július végén születhet döntés arról, hogy legyen-e változás, vagy sem, de ma több érv szól amellett, hogy augusztus 15. után se lehessen ilyen rendezvényeket tartani. A kabinet készen áll arra, hogy – az európai minták alapján – támogatást nyújtson a magyar zeneipar szereplőinek, de nehéz jó, átlátható és méltányos támogatási rendszert kidolgozni.

Az országos tisztifőorvos és az operatív törzs is úgy foglalt állást, nem érdemes kockáztatni, ne változtassanak azokon a járványügyi szabályokon, amelyeknek köszönhetően folyamatosan csökken a fertőzöttek száma. A miniszter sajnálatát fejezte ki az augusztus 20-ai ünnepségek elmaradása miatt, ugyanakkor jelezte, a már beszerzett eszközök jövőre is felhasználhatók.

Az alkoholfogyasztás szempontjából nagy különbség van a labdarúgó mérkőzések, valamint a zenés-táncos rendezvények között, utóbbiak esetében ugyanis nem garantálható úgy a megfelelő távolságtartás, mint a stadionokban.

A miniszter ugyancsak kérdésre elmondta, a karantén elhagyásához szükséges tesztek hivatalos úton, a háziorvoson keresztül vagy magánúton is beszerezhetők.

Az országok kategorizálására vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: először a tisztifőorvos tesz javaslatot a besorolásra az operatív törzsnek, amely aztán a kormánynak tesz ajánlást. Az országok három kategóriába sorolásával azt próbálták lehetővé tenni, hogy a beutazás ne legyen kizárt, de a biztonság érdekében szigorítottak a feltételeken.

A miniszter szerint bár a legkisebb kockázat a határok teljes lezárása lenne, ez nem volna méltányos megoldás, főleg mivel nagyon sok magyar él külföldön. Aki igazolni tudja, hogy túlvan a megbetegedésen, mentesül az utazási korlátozások alól.

A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban elmondta, gyakran nagyon nehéz körülmények között szerezték be azokat, legrosszabb esetben pedig nyolc-tízezer gép lehet szükséges Magyarországon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top