+ Képzőművészet

Megmenekült a macskáktól a szekrényen porosodó kínai váza, most 3 milliárdot ér

Hetvenmillió hongkongi dollárért (2,8 milliárd forintért) cserélt gazdát a Sotheby’s aukciósház szombati árverésén egy ritka 18. századi kínai porcelán váza, amely egy szekrény tetején porosodva, szabadon kószáló macskák között töltötte az elmúlt csaknem fél évszázadot.

A Sotheby’s szerint az “elveszett mestermű” egy Közép-Európában élő idős nő vidéki otthonából került elő – olvasható a CNN hírportálján.

A vázát, amelynek belső és külső fala is díszített, a Kínát több mint 60 éven át (1735-1796) irányító Csien-lung császár számára készítették 1742 körül. A körte alakú, részben “rácsozott” díszítésű porcelán különlegessége a nyugati stílusú színezés és zománcozás. Az értékes műtárgyat egy Amszterdamban élő művészeti tanácsadó, Johan Bosch van Rosenthal fedezte fel, amikor a nyolcvanas éveiben járó nő elhívta őt az otthonába, hogy gyűjteménye értékét felbecsültesse.

Az aukciósház hivatalos YouTube-csatornáján elérhető videóban a szakember felidézi, hogy a nő otthonának egyik szobája tele volt kínai műtárgyakkal, amelyeket sok évvel korábban örökölt.

“A négy macskája szabadon kószált a műtárgyak között”

– mondta Van Rosenthal. Hozzátette: a nő rámutatott egy részben aranyozott kínai vázára, amely az egyik szekrény tetején porosodott és amely nagyra becsült darab volt, mert tudta, hogy különleges és értékes.

A vázát a Sotheby’s szakértői vizsgálták meg, akik a kínai császári udvar archívumában szereplő egyik műtárgyként azonosították. A vázát egykor a pekingi Tiltott Város részét képező Mennyei Tisztaság Palotájában őrizték és a császárt lenyűgözte a váza dizájnja.

A Sotheby’s feljegyzései szerint a váza mindössze 44 fontért – ez ma körülbelül 467 ezer forintnak felelne meg – kelt el 1954-ben az aukciósház londoni fiókjában, majd még abban az évben ismét gazdát cserélt 80 fontért. A Harry Garner Hálós Vázaként (Harry Garner Reticulated Vase) ismert műtárgy arról a gyűjtőről kapta a nevét, akinek a tulajdonában volt az 1954-es aukció előtt.

A szombati árverés a Sotheby’s hétnapos hongkongi tavaszi aukciósorozatának része volt: a tavalyi mutatóktól nagyjából 15 százalékkal elmaradó idei árveréssorozat összbevétele 3,22 milliárd hongkongi dollár volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top