+ Film

Oprah Winfrey az amerikai rabszolgaságról készít produkciókat

Oprah Winfrey az amerikai rabszolgaságról készít filmes és televíziós produkciókat a The New York Times The 1619 Project (Az 1619-es projekt) című sorozata alapján.

A Times tavaly közölte a cikksorozatot az első rabszolgák Amerikába érkezésének 400. évfordulója alkalmából. Nikole Hannah-Jones, a sorozat szerkesztője 2020-ban Pulitzer-díjat kapott a munkájáért – idézte fel a Variety.com.

Az újság és a neves televíziós személyiség szerdán jelentette be a közös vállalkozás elindítását. A produkciók a Lionsgate filmstúdió közreműködésével készülnek.

Hannah-Jones producerként és kreatív vezetőként vesz részt a filmek és televíziós műsorok fejlesztésében. Ugyancsak producerként dolgozik majd a projekten Caitlin Roper, a cikksorozat másik szerkesztője.

Az 1619-es projekt feltárta, hogyan hatott a rabszolgaság különböző aspektusokból a társadalomra: a zenétől az igazságszolgáltatáson és az oktatáson át a művészetekig.

„Számos amerikainak Az 1619-es projekt jelentette a nagy ráébredést, a valódi történelem megismerését, amiről valószínűleg sohasem hallott az iskolában. Mások számára a cikksorozat a történelmi tények friss elemzését nyújtotta a világ egyik vezető médiuma”

– fogalmazott Jon Feltheimer, a Lionsgate vezetője.

A konkrét produkciókról egyelőre nem tájékoztattak a filmes-tévés projekt resztvevői.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top