+ Interjú

A Söndörgő a Müpa autósmozijában koncertezik – Interjú Eredics Áronnal, az együttes vezetőjével

Már önmagában az is óriási öröm, hogy újra találkozhatunk és közösen zenélhetünk a karanténidőszak után – mondja Eredics Áron, akivel a Söndörgő együttes születésnapja és a közelgő koncertjük apropóján beszélgettünk.

fotó: The Orbital Strangers Project

Nemrég lett 25 éves a délszláv népzenében utazó, nemzetközi szinten is komoly népszerűségnek örvendő Söndörgő együttes. A szentendrei zenekarnak a járványhelyzet miatt arra még várnia kell, hogy nagyközönség előtt léphessen színpadra és külföldön turnézhasson, de július 10-én a Müpa autós koncertmozijában már láthatja őket a közönség, ahol a Vujicsics együttessel, valamint Sebestyén Mártával, Tompos Kátyával és Tolcsvay Lászlóval közösen adnak koncertet. A Söndörgő születésnapja és a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk Eredics Áronnal, a zenekar vezetőjével.

– Májusban ünnepelte 25. születésnapját a Söndörgő. Végeztetek valamiféle számvetést, hogy honnan indultatok és mik a távlati céljaitok?

Igen. Május 11-én tartja születésnapját a zenekar, egy 1995-ös naptárbejegyzés szerint akkor volt a legelső próbánk. A járvány miatti bezártság alatt volt lehetőségünk mélyebben átgondolni, mi is történt velünk a 25 év alatt, és mit szeretnénk elérni a jövőben. Mivel májusban még nem lehetett koncertezni, online ünnepeltük meg a Söndörgő születésnapját. Leültünk beszélgetni, és mindenki elmondta, mit jelent neki a zenekar, a közönség pedig online követhette. Olyanokat is elmondtunk, amikre egy koncerten nincs idő és lehetőség. Számunkra is nagyon érdekes volt, és a közönségtől is pozitív visszajelzéseket kaptunk.

fotó: The Orbital Strangers Project

– A zenekarnak új nagybőgőse van. Mi volt a tagcsere oka?

Tavaly októberben a tamburabőgősünk, Buzás Attila, az együttes egyik alapító tagja úgy döntött, kilép a zenekarból. 25 év leforgása alatt nagyon sok mindent csináltunk közösen, jó dolgokat, ennek ellenére Attila más utakat szeretne járni a jövőben, ezért békében elváltunk egymástól. Decemberben csatlakozott hozzánk Dénes Ábel, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot. Ábel otthonosan mozog a jazzben és a népzenében egyaránt, ezért elmondhatjuk, hogy egy tehetséges új hanggal bővült a Söndörgő.

– A járvány a 25. évfordulós turnétokat is keresztülhúzta. Hogyan sikerült kárpótolni a közönséget?

A turnénaptár szerint most épp Németországban kéne lennünk. Szándékosan nem töröltük ki a bejegyzéseket, így egy következő számvetésnél elgondolkozunk rajta, hogy is nézett volna ki a 2020-as év. Néhány napja Szentendrén adtunk akusztikus utcazene-koncerteket. Kiálltunk zenélni a saját örömünkre, és persze a szentendrei lakosokéra is. Vácon is játszottunk a Térzene programon. Amit tudunk, megteszünk, hogy tudjuk folytatni a zenélést, de a turnék egy ideig még váratnak magukra.

– Július 10-én a Müpában a Vujicsics együttessel, valamint Sebestyén Márta, Tompos Kátya, Tolcsvay László énekesekkel léptek színpadra. Hogyan kapcsolódik a Söndörgőhőz a három vendégelőadó?

Nagyon örültünk a Müpa felkérésének. A vendégeink mind régi barátok. Kátya közreműködött a Lost Music of the Balkans című albumunkon is, és rengeteget turnéztunk együtt. Fantasztikus érzés elővenni azokat a repertoárdarabokat, amiket vele játszottunk. Sebestyén Márta a 2006-os Oj javore albumunkon énekelte a lemez címadó dalát. Mártát egyébként a Vujicsicson keresztül ismertük meg, ezért a müpás koncert ilyen szempontból is egyfajta születésnapi összegzés lesz, amikor újra együtt állunk színpadra. Tolcsvay Laci szintén régi ismerősünk, és szerzeményei remekül szólalnak meg tamburazenekaron is.

– Gondolom, ennyi kihagyás után akkor a próbák is oldott hangulatban telnek.

Már önmagában az is óriási öröm, hogy újra találkozhatunk és közösen zenélhetünk a karanténidőszak után. Számunkra is rendhagyó koncert lesz a müpás fellépésünk, hiszen a közönség parkolóban álló kocsikban hallgatja majd a zenénket, de mi nem látjuk majd őket. Olyasmi lesz, mint egy tévéközvetítés.

– Hogyan próbáljátok majd áthidalni, hogy nem tudtok kommunikálni a közönséggel?

Azt beszéltük a próbákon, hogy változtatunk a felállásunkon. Kört formálva állunk színpadra, hogy jobban lássuk egymást, és nem járkálunk ki-be a színpadról. Egymás közönsége leszünk, hogy ne érezzük a nézők hiányát.

– Ha turnéra nem is, de új lemezre számíthat tőletek a közönség?

Mivel elmaradt a turné, sok időnk fölszabadult. Dolgozunk az új lemezen. Augusztusban vesszük fel és valószínűleg jövőre jelenik meg. Nagy kérdés, hogy érkezik-e a járvány második hulláma, és ha igen, mikor. Addig is online szeretnénk majd közzétenni korábban rögzített koncertjeinket, amiket zárt körben tartottunk. Ezen kívül még idén szeretnénk megvalósítani a lakáskoncert sorozatot, amit eredetileg májusra terveztünk. Bízunk benne, hogy a járvány nem szól közbe, és végre élőben, hús-vér embereknek tudunk majd koncertezni (nevet).

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top