+ Interjú

Minden életenergiám ebbe a tihanyi átjáróba áramlik – beszélgetés Kohán Ferenc képzőművésszel

Amikor először kezdtem el sétálni Tihanyban és a szokásos fa-témámhoz kerestem modellt, véletlenül találtam rá erre a szikla-átjáróra, ami valójában egy kilátóteraszhoz vezet – meséli Kohán Ferenc képzőművésze, akinek június 21-én nyílt kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában.

Amikor először kezdtem el sétálni Tihanyban és a szokásos fa-témámhoz kerestem modellt, véletlenül találtam rá erre a szikla-átjáróra, ami valójában egy kilátóteraszhoz vezet – meséli Kohán Ferenc képzőművésze, akinek június 21-én nyílt kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában. A kiállítást Mihályi Jeromos OSB perjel nyitotta meg.

– Mihályi Jeromos OSB perjel kiállításmegnyitójában elhangzott, hogy minden ember vágyik a csodára, a képeid pedig azokat a pillanatokat mutatják meg, amelyek a hétköznapoktól távol épp erre a csodára való érzékenységre fókuszálnak. Ennek fényében érdekelne, milyen élmények alapján születnek a munkáid. Hogyan választasz például fát?

Amikor először kezdtem el sétálni Tihanyban és a szokásos fa-témámhoz kerestem modellt, véletlenül találtam rá erre a szikla-átjáróra, ami valójában egy kilátóteraszhoz vezet. Ezeket a sziklákat kis fák és bokrok veszik körül. Az átjárót vörösesbarna színű földösvény vágja szét. Rögtön megragadott ez a vöröses talajszín. Éppen permetezett az eső, emiatt a kilátóteraszra nem volt kedvem kimenni és ekkor felfigyeltem fel arra, hogy az eső még láthatóbbá teszi a vörösesbarna színt és az ég hihetetlen erővel jelent meg ebben a szűk átjáróban. Még egyszer le kell szögeznem, hogy nem ezt a látványt kerestem. Nagyon nagy kétségem volt abban, hogy e váratlan, szinte jelenésszerű látványból képet tudok-e alkotni. Meg kell mondanom, hogy az erről a helyszínről készített akvarellem brutális lett. Szakmailag nem tartom jónak, de egy olyan üzenet volt benne, ami újra visszahívott erre a helyszínre.

– A munkáid előtt állva óhatatlanul meditatív hangulatba kerül az ember. Milyen tapasztalataid vannak erről?

A külső szemlélőt talán sohasem fogom megérteni, én nem kerülök meditatív állapotba, mert egy folyamatos izgalomban vagyok: szeretném rögzíteni azt az újabb és újabb kihívást, amelyet a látvány jelent a számomra. Állandóan a látvány és a rögzítettség állapota között ingázok kétségekkel telve, emiatt a meditatív nyugalmat soha sem érzem, de néha a közelébe kerülök.

– Mihályi Jeromos azt is kiemelte, hogy az ő elhivatottságából adódóan bibliai pillanatokat fedezett fel a képeiden. Milyen szakrális térben vezet a festői utad?

Én földi ember vagyok, festő. Megtisztelő lenne, ha a festészetem megközelítené a szakralitást.

– A Tihanyi Bencés Apátság Galériájában kiállítani különleges helyszín. Hogyan találtátok meg egymást a galériával?

Valóban, különleges ez a helyszín. Amikor először lesétáltam a templomba és az altemplomból szinte egy labirintuson keresztül jutottam a fény felé, a galériába. Rögtön nagy vágyat éreztem, hogy itt kiállítsam a képeimet. Nagy öröm számomra, hogy ez megvalósult.

Hegyek, ívek, fák, Tihany a kiállítás címe. Mindezekről egyfajta időtlenség, mozdulatlanság juthat eszünkbe. De: Te hol találod, tartod a megformáltság világában az embert?

Az ember itt él, ebben a gyönyörű környezetben. Mindig nehezemre esik visszatérni Budapestre. Talán egyszer nem is megyek vissza többé, csak papírért és festékért. Szeretem az itt élő embereket, nem arról van szó, hogy háttérbe helyezném az embert, csak művészileg most ezzel az átjáróval vagyok elfoglalva.

– Tihanyba laptop nélkül, vászonnal, ecsettel és festékkel érkeztél. Mi a terv?

Először is abban a szerencsében van részem, hogy a kezdetekig visszanyúló munkáimból kiállítást rendezhettem ebben a térben, amelyet nagyon szeretek és az ünnepélyes megnyitó pillanatáig talán túlzó aggodalommal és figyelemmel készítettem elő a kiállítást. De most ismét ebben a szikla-átjáróban töltöm minden időmet és az eddigi két hét alatt harminc kép készült el. Ebből az átjáróból egyelőre nem tudok kijönni. Érdekel, inspirál, minden életenergiám efelé áramlik. Itt lakhatok az apátságban, a képeim, a galéria mellett. Csak abban bízom, hogy ép ésszel kibírom, ha egyszer innen el kell mennem.

– Nem tudom megkerülni a kérdést, mert izgat. Ugyanazon a helyen nőttünk fel, ugyanabba az iskolába jártunk, ugyanaz a táj, templom, erdő, emberek töltötték meg a gyerekkorunkat. Én sokat merítettem ezekből a helyszínekből, még ha konkrétan nem is írtam le, de amikor a jászkarajenői könyvtárban felolvastam, mindenki számára egyértelmű volt, miről beszélek. Nálad hová kerül/került ez a tájék?

Természetesen én is nagyon fontos helynek tartom Jászkarajenőt. Ismerem és nagyon szeretem Jászkarajenő minden kivezető útját: a kiserdőt, a Tiszáig nyúló vezsenyi utat, a tanyák felé kanyarodó kis utakat, a most már kiszáradt láphoz vezető utat. Mindegyik útnak az illata velem van. De el kellett onnan jönnöm. Sajnos oda többé vissza nem mehetek. Se sziklák, se átjárók nincsenek ott. Apám gyógyszerész volt, a főtéren laktunk, szemben volt az általános iskola, mellette a templom, még emlékszem arra, amikor a Ceglédhez vezető kisvasút a házunk előtt állt meg. Arra is emlékszem, amikor ezeket a síneket felbontották és egy mély árok keletkezet ott. Az élet nem áll meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top