+ Pályázat

Nagyszabású zeneműpályázatot hirdet a Müpa

A Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából pályázatot hirdet új zeneművek megírására. Az intézmény a jazztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig összesen 13 zeneművészeti kategóriában várja minden 18. életévét betöltött, magát magyarnak valló pályázó munkáját. A műfaji kategóriától függően egy- vagy kétfordulós, anonim elbírálást követően a pályázat eredményhirdetésére legkésőbb 2020. december 16-án kerül sor.

Magyarország vezető kulturális intézménye 2005-ös megalapítása óta küldetésének tekinti, hogy teret biztosítson a kortárs alkotóknak és a mai zenének. A Müpa számos, önállóan vagy társfinanszírozásban megrendelt mű – többek között Melis László és Jeles András Bakkhánsnők című alkotása, Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című operája, Halleluja – Oratorium balbulum és Multiversum című munkái – kedvező fogadtatású hazai bemutatójának adott otthont az elmúlt tizenöt év során.

A közelmúlt legszélesebb műfaji spektrumú hazai zeneműpályázatának kiírásával a Müpa célja, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítse elő új magyar zeneművek megszületését, valamint az, hogy a honi együttesek és partnerintézmények bevonásával tartós együttműködésre ösztönözze az előadó-művészeti ágak képviselőit a mai zene népszerűsítése és új művek bemutatása terén.

„Meggyőződésünk, hogy minden krízis egyben lehetőség is. Az intézmény megnyitásának 15. évfordulója kapcsán megfogalmazott szándék a pandémia idején még erősebbé vált: minden erőnkkel segíteni szeretnénk a magyar művészeket, perspektívát teremtve és támogatva a kreativitást”

– fejtette ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

„A Müpa zeneműpályázata a felfedezés és alkotás fontosságát hangsúlyozza: a műfaji sokszínűségünket tükröző, 13 kategóriában kiírt pályázaton a már ismert és elismert szerzők kompozíciói mellett az »új, friss hangokat« is várjuk. Bízunk benne, hogy minden kategóriában több olyan minőségű és erejű alkotás születik, amelyeket a jövőben társintézményeinkkel együttműködésben színpadra állíthatunk, s ezzel az előadó-művészeti élet minden területét támogathatjuk.”

A zeneműpályázatban meghirdetett kategóriák:

Szóló- és kamarazenei művek; kamarazenekari és kamaraszimfonikus művek; szimfonikus zenekari művek; kórusművek; vokálszimfonikus művek; kamaraopera; gyermek- és ifjúsági kamaraopera; táncetűd kísérőzene; kísérőzene táncelőadáshoz; kísérőzene némafilmhez; zenemű kis jazzformációra; zenemű nagy jazzformációra; új magyar musical és rockopera

A kategóriák szerinti jelentkezési feltételekről, valamint a pályázat díjazásáról további információ a www.mupa.hu/zenemupalyazat oldalon érhető el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top