+ Zene

Maszkokat adományozott időseknek a Budapesti Fesztiválzenekar

1800 darab maszkot adományozott a Budapesti Fesztiválzenekar az Olajág Otthonok idős lakóinak Zuglóban.

A Budapesti Fesztiválzenekar novemberre kínai turnét tervez, pekingi partnerük, a Wu Promotion pedig az együttműködés keretében 1800 maszkot adományozott az együttesnek.

„Azt kívánjuk, hogy a zenekar minden tagja legyen biztonságban és maradjon egészséges, a maszkokat pedig azoknak küldjük, akiknek a legnagyobb szüksége van rá”

– írta Jiatong Wu, a produkciós cég vezetője. A Fesztiválzenekar vezetősége úgy döntött, a főváros lakosságának legveszélyeztetettebb tagjait látja el maszkokkal, az átadásra pedig egy rövid zenei produkcióval is készültek a zuglói idősotthon lakóinak.

Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója úgy fogalmazott:

„Évek óta nagyon szoros viszonyt ápolunk az ország, és főleg Budapest idősotthonaival – több mint 100 otthonban koncerteztünk már ingyenes Közösségi Heteink során. Minden alkalommal szívbe markoló látni, mennyit ad az élő zene és a személyes találkozás az idős, beteg embereknek. Szinte lehetetlen könnyek nélkül végigülni egy ilyen koncertet. Úgy éreztük, ezekben a nehéz hónapokban sem szeretnénk elengedni az idősek kezét, és ha teljes koncertet most még nem is adhatunk, a maszkok átadását is élő muzsikával tettük teljessé.”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top