+ Színház

Új színházat alapítottak

fotó: Felvidék.ma

Megalakult a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház, amelynek célja a keresztény értékrend és a történelmi tárgyilagosság közvetítése, valamint a magyar nyelv ápolása lesz – közölte az alapító Gróf Széchenyi Család Alapítvány.

A Vándorszínház vezetésére a Széchenyi család Fazekas István Jókai-díjas drámaírót, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának adjunktusát kérte fel – áll az alapítók közleményében.

Mint Széchenyi Tímeát, a Gróf Széchenyi Alapítvány kuratóriumának elnökét idézik, a Széchenyi család régóta fontolgatja egy olyan színtársulat létrehozását, amelyik akár a Kárpát-medence legkisebb magyar lélekszámú településeire, illetve a színpaddal rendelkező középiskolákba is elviheti azokat a kamaradarabokat, amelyek Jézus Krisztus követésének példázatait, vagy a magyar történelem sorsfordító pillanatait tárják a nézők elé.

A Vándorszínház keretében a hangjáték műfaját is szeretnék megújítani.

A közleményben Fazekas Istvánt is idézik, aki arról tájékoztatott, hogy a Vándorszínház az Árva Bethlen Kata, a Tony, a Pilátus éjszakája, a Zrínyi Ilona és A pillanat érkezése című színdarabot tervezi műsorra tűzni, valamint Esztergályos Cecília Meddig vagyok? című önálló szerzői estjét. Az előadásokat meghívásos alapon utaztatják majd.

A Széchenyi István Történelmi Vándorszínház nyitott társulás, fenntartó partnerként – az alapítvány jóváhagyásával – bárki csatlakozhat hozzá.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top