+ Képzőművészet

Ez a kicsi Rembrandt-kép 16 millió font – egyesek szerint szerelmi vallomás

Elárverezik július végén Rembrandt egyik utolsó magánkézben lévő festett önarcképét, amelynek leütési árát 12-16 millió font közé becsülik a szakértők.

A Sotheby’s aukciósház július 28-ra meghirdetett londoni árverésének egyik legizgalmasabb tételeként beharangozott alkotás 1632-ben készült.

A 15 centiméterszer 20 centiméteres táblácska 26 évesen, fekete színű ünnepi öltözetben, kalapban és nagy fehér gallérral örökíti meg a 17. századi holland művészt.

A kép eredetiségét csak 1996-ban igazolták, miután egy vizsgálat megállapította, hogy ugyanazt a tölgyfát használták hozzá, mint amelyre Rembrandt egy másik korabeli alkotása is készült.

A Sotheby’s szakértője, George Gordon szerint a Rembrandt önarcképeinél szokatlannak számító hivatalos öltözék azt sugallja, hogy a művész talán a legjobb színben akarta feltüntetni magát szíve választottjának és későbbi feleségének, Saskiának a rokonai előtt.

Egy másik lehetséges magyarázat, hogy egyfajta névjegykártyának szánta a festményt, azt mutatva, hogy társadalmilag ugyanolyan szinten áll, mint egyre növekvő vevőkörének tagjai.

Gordon szerint a festmény, amely egyike a művész még magánkézben lévő három festett önarcképének, nagyon rövid alatt készült el, mivel a háttér még meg sem száradt, amikor a művész aláírta az alkotást.

Az aukciót megelőzően a festményt kiállítják a Sotheby’s londoni épületében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top