+ Életmód

Ezekbe az országokba utazhatunk a hazatérés utáni kötelező karantén nélkül

Hallstatt

Közel háromhónapnyi bezártság után új fejezet kezdődik az életünkben: visszakapjuk vágyott szabadságunkat. Az utazók nagy örömére ismét megnyílnak előttünk az európai országok határai, és egy nemrég készült felmérés alapján a többség idén busszal indulna felfedezőútra. Azt is tudjuk, hova. Érdekes tényekről számol be egy friss, a magyarok utazási szokásait vizsgáló felmérés több ezer válaszadó bevonásával.

A koronavírus hatására korábban sokan letettek a külföldi nyaralásról vagy őszre halasztották azt, most azonban, hogy újra nyílnak a határok, sorban karantén kötelezettségek kerülnek eltörlésre, feltámadni látszik az utazási kedv. A felmérés előrejelzései szerint a belföldi turizmus is fellendülhet, ami már június első felében abszolút tapasztalható is a hazai vendéglátók számára.

Márciusban sokként érte a kontinenst, hogy egy, az egész életünkre nagy hatást gyakorló világjárvány miatt változtatnunk kell az addigi szokásainkon. A legnehezebb talán a bezártság okozta nehézségek leküzdése volt, amelyet bízunk benne, napokon belül, akár már szombattól magunk mögött hagyhatunk. Ahogy életünk fokozatosan visszatér a régi medrébe, sorban nyitják meg határaikat a Schengen-i övezet országai. Lassan, de biztosan újra aggodalom nélkül utazhatunk, így az idei nyárra nem kell „elmarad” táblát akasztani.

Jelenleg az alábbi országokba utazhatunk a hazaérkezést követő kötelező karantén nélkül: Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szerbia, Németország. A hazaérkezést követő kötelező 2 hetes karantént vállalva pedig további úticélok is megnyílnak előttünk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top