+ Életmód

Megkoszorúzták a Balatont, indul a hajózási szezon

MTI/Varga György

A Balaton megkoszorúzásával és szolid ünnepséggel vette kezdetét az idei vitorlás szezon szombat délelőtt Balatonfüreden.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia fájdalmasan érintett mindenkit, de a szövetségben az a feladat, hogy a már megszerzett kvótákat megőrizve segítsék az olimpikonokat és a vitorlázókat abban, hogy formában tartsák, vagy újra formába hozzák magukat jövő nyárra, Tokióra.

Vannak még „halvány remények” további kvótaszerzésre is.

Az elnök arra biztatta a vitorlázókat: döntsenek rekordokat idén, amit elvesztettek tavasszal, hozzák vissza a szezonban, és minél többen vegyenek részt a versenyeken.

Fonyód, 2020. május 30.
Utasok a 174. hajózási szezon első Fonyód és Badacsony között közlekedő menetrendi hajóján a fonyódi kikötőben 2020. április 30-án.
MTI/Varga György

Szimbolikusnak nevezte a rendezvényt Bóka István, Balatonfüred polgármestere. A városvezető úgy fogalmazott: a vitorlabontó ünnepség azt üzeni, hogy „élünk, itt vagyunk, és várjuk a balatoni szezont”.

A polgármester megerősítette, hogy július végén a Kékszalagot is megrendezhetik a Balatonon, majd hozzátette: optimizmussal és reménnyel tekintenek a szezon elé.

Nemzeti kincsnek nevezte a Balatont Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte: Balatonfüred és a Balaton-felvidéki települések is felkészültek a szezonra.

A hagyományos vitorlabontó ünnepséget 1935 óta rendezik meg a Balatonon, csak a háborús időkben maradt el. A nemzeti lobogót idén a tó legöregebb hajója, a Kishamis helyett a felújított Tramontana fedélzetéről vonták fel, majd a legénység jelképesen megkoszorúzta a Balatont.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top