+ Film

Életmentő mesevideók gyerekeknek, felnőtteknek

„Én azért élek még, mert elolvastam a könyvét.”

Ilyen talán kissé szokatlannak tartható – üzenetet még sohasem kapott Nógrádi Gábor, aki – Cakó Ferenc grafikussal együtt – már több mint kétszázezer példányban juttatta el baleset-megelőzési könyveit óvodákba, iskolákba.*

Pedig, a baleseti statisztikák bizonyítják, hogy húsz év alatt például tizedére csökkent a halálos kerékpáros gyerekbalesetek száma. És a „megmenekült” több száz gyerekből bizonyára voltak néhányan, akik megkapták és elolvasták ezeket a könyveket. Életüket tehát – részben mindenképpen – egy könyvnek köszönhették.

Nógrádi Gábor és fiai, valamint Cakó Ferenc úgy látszik az otthonukba rekesztve, zárva sem tudnak a fenekükön ülni, pedig ez a helyzet leginkább erre a pozícióra alkalmas. A Vigyázz otthon, hogy sose érjen baj! című kiadvány tizenöt, a Papáról és az unokákról szóló meséjét Nógrádi Gergely felolvasta, Bence Szabolcs pedig „megfilmesítette”, animálta. Aztán feltették a youtube-ra. Mit lehet még ehhez hozzáfűzni? Legfeljebb azt, hogy talán lesz valaki, aki megírja a szerzőknek azt a bizonyos fenti mondatot. Vagy valami hasonlót egy családtagról, akit elkerült a baleset, mert látta a videókat.

Akkor az író meg társai felsóhajthatnak. „Megérte!” Mert más nyereségük ebből a projektből nem lehet.

A videók témái: Kés, olló * Tűz * Áram * Tisztítószer, méreg * Kerékpár * Gyógyszer * Idegenek * Méhecske, kullancs * Forró! * Internet * Fáramászás * Játékveszélyek * Padlás, pince * Esés, ugrálás * Gázveszélyek

 

* A könyvek ingyenes szétküldését annak idején az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta. (A videók elkészítését senki nem támogatta.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top