+ Színház

Évadzárás után hangjáték készül a Szegedi Nemzeti Színházban

Szegezdi Róbert vezetésével Valentyin Katajev A kör négyszögesítése című művéből készül hangjáték a Szegedi Nemzeti Színházban, a produkció hétfőtől hallgatható meg.

Az elmúlt időszakban számtalan versmondást, meseolvasást, előadást hallhatott és láthatott az interneten a közönség, a színdarabból készült hangjáték azonban újdonság az online kínálatban.

A cím önmagában egy lehetetlennek tűnő mértani feladat: egy adott kör területével egyenlő területű négyzet szerkesztése. Valentyin Katajev vígjátékában egy ma már letűnt korszak hajnalán, 1921-ben, hasonló feladattal birkóznak meg a darab főhősei, valahol Moszkvában, egy albérleti szobában. Két friss házaspár elveszve az izmusok ideológiáiban, összeköltözésük napjától küzdenek a szocialista családerkölcs, az ágyrajáró költő barátjuk, és az ajtó előtt veszteglő kerékpár akadályaival. Az első titkolózások, veszekedések után lassan, de egyre biztosabban ismernek rá teljes szabadságuk-boldogságuk zálogára: az igazi szerelemre, és már nem csak a szobában, az ágyként funkcionáló utcai padon, a vacsorán, hanem előbb-utóbb házastársaikon is osztoznak.

Szegezdi Róbert szerint „a cél ugyanaz, mint mindig: jelen lenni”. Valahogy, mindenáron megadni a közönségnek a lehetőséget a találkozásra. Hogy a színház akkor is jelen legyen, amikor sehol sem megy fel a függöny, üresen kong a nézőtér, sötét és néma a színpad – fogalmazott a rendező.

A tavaly fiatalon elhunyt Radnai Annamária nyersfordítása nyomán készült hangjáték három részben, hétfőn, szerdán és pénteken kerül fel a színház YouTube-csatornájára, ahol június 30-ig lesz elérhető.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top