+ Tánc

A társadalom nőideálja az anyatípus volt – a rábaközi csárdás

Táncold körbe Magyarországot online!

– Rábaköz –

A Kisalföld déli peremén elterülő Rábaköz Nyugat-Magyarország tánchagyományokban leggazdagabb vidéke. A táj csodálatos természeti adottságai elősegítették a paraszti társadalom gazdagodását, polgárosodását, de a fejlődésnek kedvezett Ausztria közelsége is. A Rábaköz népi kultúráját a régi és az új elemek, a magyar hagyományok és a németes, polgári hatások sajátos keveredése teszi különlegessé.

A Táncolj velünk! című néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült gyermekeknek a nemzeti könyvtárban. Az ismeretterjesztő széria a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Népművészeti Egyesület kezdeményezésére indult, összeállítását pedig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában működő Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány végezte.

A táncokat, amelyeket a MTA BTK Zenetudományi Intézet Néptánckutató Archívuma filmjeivel illusztrálunk, az Országos Széchényi Könyvtár YouTube-csatornáján tesszük közzé 2020. május végéig, péntek délutánonként. A filmsorozat kiválóan használható minden közösségben gyermektánc oktatására; alkalmazásával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el. A sorozat szerkesztője és forgatókönyvírója dr. Diószegi László történész, Harangozó-díjas koreográfus, rendezője Szécsényi Anikó, az OSZK munkatársa.

Az igazán régi Rábaközi népviselet mellőzi a felesleges cifraságokat, egyszerűségében is szép. A társadalom nőideálja az anyatípus volt, ezért a hölgyek sok szoknyával szélesítették magukat, derekukra pedig farpárnát kötöttek. Jellegzetes ruhadarab a csipkével díszített rövid puffos ujjú blúz. Erre mellény – vagy ahogyan ők mondják, puruc – került, fölé pedig vállkendő. A szanyi férfi viseletének legdíszesebb darabja a piros vagy kék posztóból készült, zsinórral és gombokkal gazdagon díszített mellény volt. Némelyikre száz méternél több zsinórt és kilencvennél is több gombot varrtak.

A rábaközi táncokban az új stílusú lassú és friss csárdás mellett a régi stílust az ugrós tánccsalád helyi változata, a dus képviseli (vagy, ahogy Nyugat-Rábaközben emlegetik, a mars). Elnevezése a régi magyar „duska” szóból ered, amely áldomásivást jelent.

Ez a szó keveredett a német „Tusch”, azaz ünnepi zene fogalmával. A csoportosan, szabályozott formában táncolt körverbunk, a „karéj” az egész magyar nyelvterületet tekintve itt vált a legelterjedtebbé, legdivatosabbá, de eltáncolásának kizárólagos alkalma a búcsú volt. Az azt megelőző hetekben a legények „céhekbe” szerveződve készültek fel a „karéj” előadására. A verbunk általános tánckezdő és bemutató jellege mellett a dus a legényszervezetek reprezentatív tánca is, és minthogy legtöbbször nem volt a táncrend része, a zenészek csak megrendelésre, külön fizetség ellenében játszották.

A csárdás mindig az asszony felkérésével, kar alatti forgatásával és megbillentésével kezdődik, az idősebbek sosem kezdik el a lassú vagy friss csárdást e mozzanat nélkül. A lassú csárdás egyszerű motívumokból, kétlépéses csárdásból és a forgólépések változataiból építkezik, de az előadók egymást elengedve, csalogatva térbeli mozgásukkal gazdagítják táncukat. A friss csárdásra változatos összefogódzási módok, a gyakori kar alatti kiforgatások és a „különtáncolás” jellemző.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top