+ Irodalom

Hajdu Szabolcs új filmje az utóbbi évek legizgalmasabb magyar mozija – Az Élet és Irodalom 2020/18. számából.

élet és irodalom
Keresés a weben

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Jólesz György Időutazók címmel írt esszét a zenei időutazókról.

„Megelőzte korát – ezt azokra az újítókra, jellemzően tudósokra, feltalálókra, művészekre mondjuk, akik alkotásukban-alkotásukkal olyan mértékű változást hoztak, hogy azt még a közvetlen utókor sem vette át, hosszabb időnek kellett eltelnie, míg az új gondolat, elv, eszme a trendbe beilleszthetőnek, folytathatónak bizonyult. Ha az alkotóban a kreativitás magasra csap, újítása nagy horderejű, akkor gyakran beindul a fantázia, és az utódok hajlamosak csodára, időutazásra gyanakodni. Mai tudásunk szerint ez megmosolyogtató, de a fogalom jelképes megkülönböztetésnek bizonnyal megteszi. Lássunk hát néhány időutazót, ezúttal a muzsika területéről!”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hermann Veronika Madarat tolláról című kritikája Marcel Beyer Kaltenburg című regényéről szól.

„A címszereplő Ludwig Kaltenburg nem titkoltan az 1989-ben elhunyt Konrad Lorenz alakmása, akinek etológus szupersztár mivoltát alapjaiban kérdőjelezte meg a náci párttal való kapcsolata. Hiába támogatta később az alakuló zöldmozgalmakat, és határolódott el saját, korábbi döntéseitől, nehezen védhető részletek derültek ki arról, miket is tett a tudományos hatalom – értsd például – az egyetemi katedra érdekében. A Kaltenburg a taxonómia és az emlékezetpolitika mellett tehát a történelem sötét időszakában is fenntartott hiúságról szól, és az olvasó szájába rágja annak tanulságát, hogy hiába rendszerezi az ember saját önkénye szerint az állatokat, valójában nem sokban különbözik tőlük.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Giorgio Agamben Ami Auschwitzból marad című könyvéről ketten írtak.

Keresztes Balázs: Meghallani a tanúsíthatatlant

„Az Auschwitzról való beszédet az a paradoxon nehezíti, amelyhez Agamben a könyvben gyakran idézett Primo Levin keresztül jut el: a tanúságtétel lehetetlen, mert csak az tanúskodhat, aki túlélte a tábort, de a túlélők nem lehetnek a valódi tanúk. A „véghez vitt rémtettet nem beszélte el senki”, mert a gázkamrából nem volt visszaút. Auschwitz helyén egy hiány tátong, amelyet a pszeudotanúk, a túlélők próbálnak betölteni beszédükkel, „hogy ezáltal egy hiányzó tanúvallomásról tegyenek tanúságot.” Ez azonban nemcsak azért lehetetlen, mert mások helyett kell megszólalni, hanem azért is, mert „akik odavesztek, akkor sem tettek volna tanúságot, ha toll és papír van a kezük ügyében, mert a pusztulásuk már a testi halál előtt kezdetét vette. A megfigyelés, az emlékezés, a mérlegelés és az önkifejezés képességét már hetekkel, hónapokkal a haláluk előtt elvesztették.”

Isztray Simon: Ami az emberiből marad

„Ismeretes az Auschwitz megnevezés metonimikus volta, amennyiben egyetlen megsemmisítő táborról (valójában Auschwitz I-II-III. komplexum) nevezi el az egész soát. Auschwitz, mint a tábor, amelyből a legtöbb maradt meg, amelynek a legtöbb túlélője van, amely ezáltal tanúskodik. Ugyanakkor az Ami Auschwitzból marad cím a magyar olvasónak valami sajátosat is mond. Agamben legfontosabb olvasmánya, Primo Levi így emlékezik a magyar zsidók érkezésére: „A magyarok nem apránként szállingóztak a táborba, hanem tömegesen érkeztek. Két hónap leforgása alatt, 1944 májusában és júniusában elözönlötték a lágert… betöltötték azt az űrt, amelynek megteremtéséről a szorgalmasan tisztogató németek nem mulasztottak el gondoskodni.” Volt olyan időszak, amikor Auschwitzban többségbe kerültek a magyarok – ugyanakkor a nők, a gyermekek és az idősek nagy része azonnal elpusztult Birkenau gázkamráiban – amikor, ahogy Levi tanúsítja, „a jiddis után a magyart beszélték a legtöbben a táborban”. Ha így van, akkor a cím magyarul nem pusztán metonimikusan szólítja meg az olvasót.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Ferencz Mónika, Gellén-Miklós Gábor és Németh Bálint versei olvashatók.

Ezen a helyen Gellén-Miklós Gábor versét idézzük:

JEL

nem volt

ugyanúgy araszoltunk a dugóban
dudáltunk, káromkodtunk
siettünk éppen valahová
késésben voltunk, kapkodtunk
főztük a szombati ebédet
miközben már a vasárnapi ebédre gondoltunk
ittunk kólát,
sört, bort, kubai rumot
elküldtünk egy sms-t
chateltünk
fotókat posztoltunk a facebookon
mások fotóit lájkoltuk
terveztük a nyaralást
terveztük a nagyszerű jövőt
hümmögtünk, hazudtunk
magunknak és másoknak
szorított a cipőnk, fájt a bütykünk
visszaküldtük a pizzát, mert nem volt elég kerek
nem volt rajta elég oregánó
a ketchup viszont túl sok volt a tetején
fáztunk
melegünk volt
nem találtunk parkolót, ezért a tilosban parkoltunk
megbüntetett a rendőr
nem büntetett meg a rendőr
tiszta erőből tekertük a spinning biciklit
görcsösen tartottuk az iramot
nehogy elmenjen mellettünk a világ

nem volt jel

vagy rossz felé néztünk mindig
azért nem láttuk

2020. március 23.

PRÓZA

Abafáy-Deák Csillag, Bán Zsófia, Csutak Gabi és Turi Tímea prózája.

Tárcatár: Kiss Tibor Noé.

Részlet Turi Tímea Utolsó sor, előre fuss! című írásából:

„Nem megy, anyu, máshogy, csak ha én vagyok középen.

Életem első huszonhét éve jövő időben telt. Egy hányattatott családregény boldog epilógusaként: minden, ami előttem történt, azért történt, hogy megszülessek. Nagyszüleim és szüleim találkozásai, boldog vagy boldogtalan, rövid házasságaik mind-mind az én létezésem tündökletesen szükségszerű előzményei voltak.

Azután terhes lettem.

Most már elárulhatom: nekem nem volt mindegy, fiam lesz-e vagy lányom. A terhesség időszakát a lélektani szakirodalom fészekrakó láznak is hívja, én is már az első hetekben pánikszerűen eldöntöttem, hogy kifestetem a lakást. Ha valamit megtanultam a gyerekkorom zsúfolt tereiből, az éppen az volt, hogy nem szabad ragaszkodni semmi tárgyhoz, a tárgyak nem vehetik el a helyet az élettől. Ráadásul arra is rádöbbentem, közel az idő, amikor az életem múlt időbe kerül. Amikor kiderül, hogy a regény epilógusa csak egy közbülső fejezet volt, készül a folytatás, közel a szempont, ahonnan nézve minden élesebb fényt kap, ahonnan az összes piszlicsáré hibánk sorsfordítóvá válhat és lelepleződhet. Nemsokára megjelenik egy erősebb elbeszélő, megkezdi az anyaggyűjtését. Nem mindegy, hova érkezik. Ki kell dobni a múltból, ami felesleges, hogy legyen hely az érkezésre.”

FILM

Báron György Hajdu Szabolcs a vimeo.com-on megnézhető új filmjéről, a Békeidőről írt kritikát.

„Ez azonban csak a sztori durva szerkezete, amelyet számos további színtér és dramaturgiai elágazás tarkít-finomít. Ha csak ennyi lenne, akkor is jobb filmiskolák forgatókönyvírói kurzusain kéne tanítani – s remélhetően fogják is. Miként a magyar filmben ritka életteli párbeszédeket és a metakommunikáció finom gesztusait. Ám ennél jóval gazdagabb-színesebb a textúra, s ettől lesz Hajdu újabb munkája az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar mozgóképévé: ahogy a bonyolultan összerakott vázszerkezetre, akár festő a laza skiccre, felviszi a dús anyagot, ahogy a struktúra megtelik vibráló élettel.”

ZENE

Végső Zoltán a BeshodroM 20 című jubileumi albumáról írt.

„Olyan zenét hallunk, amit létre kellett hozni, mégis az az eredendő sodrás ragad magával, ami a lassabb, például a Jamange című cigány balladában is jelen van, és ilyenkor nem közvetlenül a felszínen, hanem a mélyebben zajló örvényléssel hat. Döbbenetes zenészi teljesítmények. Tempó, ritmika, dallamformálás, harmóniakezelés, összjáték: a masszív hangszerelésben mindenkinek megvan a szerepe, a zenefolyamban senki nem kevés és nem sok.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top