+ Színház

Vendégségbe hívja az egészségügyi dolgozókat a Veszprémi Petőfi Színház

színházigazgató

Egészségügyi dolgozókat hív vendégségbe a Veszprémi Petőfi Színház a járványhelyzet elmúltával. A veszprémi kórház mellett az idősotthonok, valamint a farkasgyepűi tüdőgyógyintézet dolgozói kapnak meghívást egy színházi előadásra.

Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a köszönet jeléül várják az egészségügyi dolgozókat a repertoáron lévő, Nyitott ablak című zenés vígjátékra, amint a színházi élet visszaáll a régi kerékvágásba.

Mint mondta, a teátrum vezetése szeretné, ha más színházak is csatlakoznának a Színházat a hősöknek elnevezésű kezdeményezéshez úgy, hogy vendégül látják egy-egy produkcióra a saját régiójukban dolgozó egészségügyi szakembereket.

Felidézte: a színház több kezdeményezést indított útjára, a Maradj otthon, majd mi megyünk- programmal megszólították a lakosságot, akik otthonaik erkélyeiről, ablakaiból élvezhették a szabadtéri előadásokat.

Ezen kívül hamarosan elkészül a színházban gyártott tízezredik szájmaszk, a közeljövőben pedig egészségügyi védő overallt is készítenek az intézményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top