+ Film

Mondj búcsút Hollywoodnak! – a koronavírus átalakítja az amerikai filmipart

A médiatartalmak gyártása és forgalmazása véglegesen megváltozik a koronavírus-járvány után, kevesebb lesz a vetítővászon és a stúdiók a biztos nagy kasszasikerek felé fordulnak – ezt vetíti előre az amerikai filmiparról pénteken közzétett elemzés, amely Mondj búcsút Hollywoodnak! címmel jelent meg.

A The Hollywood Reporter által ismertetett elemzés szerint az Egyesült Államokban csökkeni fog a vetítőtermek száma, a legtöbb stúdióra a beolvadás, felvásárlás vár, mivel csupán néhány stúdió rendelkezik majd a túléléshez megfelelő összetételű eszközállománnyal és a felpörgetett streamingszolgáltatásból származó profittal.

Michael Nathanson, a MoffetNathanson médiaelemzője felidézte: már tavaly figyelmezettek arra, hogy a média alapvető pillérei repedeznek. „Most pedig attól tartunk, hogy összeomlanak, mert a fogyasztók a streamingmodell felé fordultak” – írta, hozzátéve, hogy ennek hatása a hagyományos televíziózásban éppúgy érezhető lesz, mint a filmiparban, mivel a tartalomkészítőknek újra meg kell vizsgálni a hagyományos, lineáris tévétartalmak és játékfilmek előállításának gazdaságosságát. Ennek eredményeként pedig a vezető streamingszolgáltatók, a Netflix, az Amazon és a Disney osztoznak majd a forgatókönyv alapján készült műsorok oroszlánrészén.

Nathanson emlékeztetett arra, hogy hasonló átrendeződés következett be a lemeziparban, amelynek korábbi hat globális lemezvállalata három életképes vállalattá olvadt össze.

Az elemző szerint a járvány után a filmrajongók többsége visszatér a mozikba, és a mozis forgalmazás jövedelmező bevételforrás maradhat. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a stúdiók mennyit akarnak a filmekbe fektetni, Nathanson szerint ebben a tekintetben aggasztó a kis- és közepes költségvetésű filmek helyzete. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai forgalmazásban a százmillió dollár alatti bevételű filmek aránya 2010-ben 52 százalék volt, de 2019-ben már csak 39 százalék, és ez a trend várhatóan folytatódik. A stúdióknak nem éri majd meg, hogy moziban forgalmazzák a közepes költségvetésű rétegfilmeket.

A mozik idei látogatottsága a járvány miatt történelmi mélypontra esik vissza, de Nathanson úgy értékelte, hogy ennek hatása a járvány után is érződni fog. A streamingszolgáltatók egyre több új tartalmat, közük filmeket mutatnak be, a mozik pedig a túlélésért kénytelenek lesznek árat emelni, ami nem szerencsés a kereslet csökkenése idején. Az elemző szerint a mozisok esetleg azzal segíthetik a kisebb költségvetésű filmek nézettségét, hogy megállapodnak a Netflixszel vagy más streamingszolgáltatóval. Egy ilyen egyezség szerinte mindkét fél érdekét szolgálná.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top