+ Képzőművészet

Nem félek attól, hogy a járvány véget vet a múzeumoknak – mondja Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója

uffizi képtár

A több mint egy hónapja lezárt múzeum kincseinek őrzéséről, az interneten tartott virtuális tárlatvezetésekről, valamint a látogatók újranyitás utáni egészségvédelméről is beszélt Eike Schmidt, a világ egyik leglátogatottabb múzeumaként ismert firenzei Uffizi-képtár igazgatója a nemzetközi sajtónak, adott közösségi interjúban. Elhangzott: a március-áprilisi időszakra az intézmény több mint 10 millió euró vesztességgel számol.

Eike Schmidt elmondta, hogy a március 8-tól zárva tartó Uffizi munkatársai távmunkában dolgoznak tovább. A múzeum épületébe kizárólag a biztonsági és műszaki személyzet lép be, mindazok, akik felügyelik a kiállított tárgyak védelmét és a termek klímáját.

A tavaly több mint 4,3 millió olasz és külföldi látogatót fogadó Uffizi március-áprilisban majdnem egymillió el nem adott belépőjeggyel és több mint 10 millió eurónyi (3,4 milliárd forint) bevételkieséssel számol. Az igazgató szerint korábban a húsvéti ünnep „csúcsidőszaknak” számított a múzeum életében.
A múzeumot 2015 óta vezető német művészettörténész hangsúlyozta, hogy az Uffizi nem maradt látogatók nélkül: több mint egymillióan keresték fel a képtár közösségi oldalait, amelyeknek egy részét a járványhelyzetben indították el.

„Közgyűjteményt képviselünk, amely nem veszítheti el kapcsolatát az emberekkel”

– hangsúlyozta Eike Schmidt. Megemlítette a már spanyol nyelven is elérhető virtuális látogatások sikerét, és népszerűnek bizonyult a Boboli-kertek virágzását közvetítő videókamerák ötlete is.

Eike Schmidt úgy vélte, a koronavírus-járványban a digitalizáció nyújtott segítséget a firenzei képtárnak.

„A virtuális látogatás azonban soha nem fogja tudni száz százalékosan helyettesíteni a valódi múzeumlátogatás élményét”

– tette hozzá. Megjegyezte, nem tart attól, hogy az Uffizi és többi múzeum a járvány után is üres marad. Emlékeztetett, hogy a képtár minden hosszú ideig tartó bezárása után, például amikor 1993-ban az olasz maffia bűnszervezete bombát robbantott a múzeumnál, az újranyitás még több látogatót vonzott.

Eike Schmidt nem tudta megmondani, mikor nyithat újra az Uffizi, a múzeum még néhány hónapig fenn tudja magát tartani. Az internetes jegy- és látogatásfoglalásokat egyenlőre szüneteltetik. A már megnyitott, de a járványhelyzet miatt nem látogatható ideiglenes kiállításokat meghosszabbítják, az év második felére tervezett tárlatokat jövőre halasztották. A Rómában március elején megnyitott, majd a járvány miatt azonnal felfüggesztett Raffaello-kiállításnak az Uffizitől kölcsönzött képeit, rajzait nem szállították vissza Firenzébe:

„a nagyszabású Raffaello-kiállítás Rómában marad, és akár egy évvel is elhalaszthatjuk a lezárását”.

Az Uffizi-képtár igazgatója elmondta, hogy egyetemi kutatócsoporttal együttműködésben dolgoznak az újranyitás feltételein. Amint ismét fogadhatnak látogatókat, tovább szigorítják az eddig is kötelező internetes időpontfoglalást a tömeg elkerülésére. Kifejtette, hogy minden látogatónak fejenként huszonkét négyzetméteres, vagy ennél is nagyobb teret biztosítanak a múzeum termeiben. Nem kizárt, hogy a padlózatra ragasztott matricákkal jelzik majd a látogatók között betartandó távolságot.

„Nem félek attól, hogy a járvány véget vet a múzeumoknak. A mozi megjelenésével mindenki a színházak halálától tartott, ez mégsem következett be. Igazi kihívást inkább az jelent, hogy meggyőzzük a látogatók egy részét arról, hogy a járványhelyzet után ne szelfizni térjen be az Uffiziba, hanem Botticelli képeiért”

– mondta Eike Schmidt.

Sárközy Júlia

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top