+ Irodalom

Koronavírus-napló 7. – Akiknek nincs idejük meghalni

Ha egy nappal korábban történik, azt gondolom, április eleji tréfa. De már másodika van, és tudom, hogy ez az ember nem viccel.

Pittyen a telefon, tőle jött az üzenet. Több, mint hetvenéves, apám lehetne, és azt kérdezi, mennyinek néz ki, szerintem. Sejtem, miért. Néhány nappal korábban elrendelte a kormány, hogy a hatvanöt éven felüliek maradjanak otthon, és a boltba reggel kilenc és tizenkettő között menjenek vásárolni. Pont abban az időben, ami legjobb nekem. Nem kelek korán, a kedvenc pékségembe életemben nem értem oda kilenc előtt kifliért. Mostanában vigyáznom kell. Ha otthon épp üres a kenyeres kosár, a reggeliről lecsúszom, és koplalhatok délig. Habár az én pékségemben azt mondták az eladólányok, a főnökség megengedte, hogy a törzsvendégek menjenek bármikor, legalább legyen némi forgalmuk.

Bámulom a telefon kijelzőjét. Mit gondolok én? Azt, hogy biztosan munka előtt akarja elintézni a boltot, mert ahogy ismerem, rég abbahagyhatta volna a hivatását, de amennyi sorscsapás érte, azok után valószínűleg őt túlnyomóan ez élteti. Azon sem lepődnék meg, ha úgy járna, mint a város legendás fodrásza, Lajcsika, akit nyolcvankét évesen boldogan, munka közben ért utol a halál. Így hát emberünknél sem várhat a munka, a megszokott napirend szerint kell folytatnia mindent, ahogy azelőtt.

Mint a mesében a királylány, válaszolok is, meg nem is. Attól függ, ki nézi. Ha egy egyetemista, akkor minden bizonnyal azt felelné, nagyapa, tehát öreg. Ha egy ötvenévest kérdeznél, mondhatja, lehetsz hatvan is. Ha aggastyánt, az ő szemében még daliás fiatalember vagy. Én meg tudom, hogy az életében hányszor fordult meg a Nap körül a Föld. Inkább nem írom meg, mit gondolok, csak hogy ne legyen rossz érzése egyikünknek sem. Barátság ide, barátság oda, azt rég látom, köztünk hatalmas a generációs különbség.

Pittyen a telefon. Újabb üzenet. Elment bicikligumi-ragasztót venni, meg mobiltelefon-tokot, és az irodában is el kell, hogy igazítsa a munkatársnőket. Aztán még beül a kocsiba, hogy harminc kilométerrel odébb, az ottani polgármesterrel találkozzon. Annak is mennyi esze van? De már megint ítélkezem. Jobb, ha hallgatok.

Leteszem a kezemből a telefont, ami halkan koppan az asztalon. Kinézek a kissé poros ablakon. Ezekben a hetekben nincs kedvem nyújtózkodni, csak hogy fényes legyen az üveg. Nem is lényeges, át lehet rajta látni. Utoljára gyerekkoromban igyekeztünk anyámmal, hogy húsvétra csillogjon minden. Más idők járnak. A gesztenyefa friss zöld rügyei lehet, már holnap reggelre kipattannak. Napok óta nem jártam kint, és nem is hiányzik.

Az előző üzenet kavarog a fejemben. Pittyen a telefon. A boltban sikere volt. Az elárusító kérdezte, hány éves, mert kételkedett, hogy elmúlt hatvanöt. Szerencséjére egy nő a segítségére sietett, mondván, párhuzamos osztályba járt vele a gimnáziumban. Jó a genetikája, az biztos.

Mindennap elmegy biciklizni, mert az életformája része. Azt mondja, tiszta a levegő, és amerre ő teker, a vírusok ott nem röpködnek, az biztos. Talán egy másik bolygón jár… Kérdezem, vesz-e maszkot, hiszen lihegve kapkodja a levegőt és vele talán mást is, amit nem kéne.

Néhány óra eltelik. Pittyen a telefon. Utánanézett az interneten. Igazam volt. Egy professzor is azt mondta, hogy jó a maszk, hát akkor mostantól viseli. Legalább a kérdésemnek volt értelme.

Néhány nappal később a gesztenyefán megjelennek a recés szélű levélkék. Gyönyörködöm bennük, mekkora erő dolgozik egy fában, hogy azokból a fél hüvelykujjnyi rügyekből néhány nap alatt tenyérnyi levelek bújnak ki. Eszembe jut, hova indultam. Leviszem a szemetet. Az árnyékos udvarban megcsap a metsző leheletű szél, és lehűti hátul a nyakamat. Mire visszaérek, pittyen a telefon. Azt írja, kellemes 16 fok van kint, és napozik. Még meg is izzadt. Elképzelem őt félmeztelenül, sőt fürdőnadrágban a huzatos erkélyén. Dörzsölöm a nyakam, hogy felmelegítsem. Nem, mégis talán valami másik féltekén lehet, vagy bevett valami bogyót, amitől lecsökkent a testhőmérséklete.

Válaszolom neki, ha a fiam lenne, mondanám, hogy nem komplett. Aztán mégsem nyomom meg az üzenetküldési gombot, hogy ne legyen rossz érzése egyikünknek sem.

Most meg itt a húsvét. Kérdezem, hogy tölti ezt a négy napot, bevásárolt-e már? Felsorol számos tennivalót. Azt írja, vett néhány dolgot, de neki mondták a boltjában, hogy nyitva lesznek szombaton, és akkor is el fog menni. Vasárnap talán a fia meglátogatja, ő hétfőn majd meglocsolja a lányát, és a vele egykorú anyósát is. Mert locsolkodni minden körülmények között kell, és különben is, milyen lenne az élet a hölgyeknek kölni illat, a férfiaknak pedig hímes tojás nélkül.

Válaszolok. Kellemes húsvétot. Semmi gond. Gyerekkoromban gyakran hallottam anyáméktól, hogy az idősek olyan elfoglaltak, hogy meghalni sincs idejük.

Pap Éva

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top