+ Tudomány

Amerikai immunológus: megvan a vírus kezelésének lehetséges ellenszere

koronavírus

Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere – állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában.

Az interjúban Glanville kifejtette, hogy a laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust.

„Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét”

– fogalmazott az immunológus.

A „tüskék” azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú „csápokról” kapta.

Glanville doktor azt is elmondta, hogy az Ebola-járvány idején szintén antitestekkel sikerült gátat vetni a betegségnek. Álláspontja szerint az antitest-kezelés fordította meg az Ebola terjedését.

„Az Ebola korábban halálos ítéletet jelentett, a betegségben szenvedők halálozási aránya 50 százalékos volt. Majd amikor a megfelelő semlegesítő antitest-terápia megszületett, a páciensek 94 százaléka meggyógyult” – fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy „az Ebola veszedelmes válságból kezelhető betegséggé változott”.

Az orvos – akinek egyébként számítógépes mérnöki végzettsége is van – kifejtette: sok esetben az antitestekkel történő kezelés hatékonyabb, mint a vakcina, mert a vakcinának 6-8 hétre van szüksége a védettség kialakításához, míg az antitest félórán belül hatni kezd. Példaként a légúti óriássejtes vírus (RSV) által okozott betegségek vagy a veszettség kezelését hozta fel.

„Gyorsabban lehet antitestet kifejleszteni, mint vakcinát”.

Reményei szerint az új antitest-kezelést már a nyáron ki lehet próbálni embereken is.

Glanville és munkatársai az eddigi kutatási anyagot átadják az amerikai hadseregnek, a Gates Alapítvány egyik vállalkozásának és néhány magánlaboratóriumnak. Ezek valamennyien tesztelik majd a kifejlesztett antitest hatékonyságát. Az orvos-mérnök Glanville augusztus végére ígérte a terápia forgalomba hozatalát.

Közben Donald Trump amerikai elnök szombat délután a Twitteren újra közölte John Solomon oknyomozó újságíró információit. Ezek szerint Michigan is változtatott eddigi álláspontján és kérte a malária-ellenes szer szállítását a szövetségi kormányzattól.

„A héten Nevada után a második demokrata párti kormányzó változtatott a véleményén”

– olvasható a mikroblogban.

A nemcsak malária, hanem olyan autoimmun betegségek, mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz kezelésére is alkalmazott klorokin és hidroxiklorokin hatékonyságát vitatják, de egyre több helyen vetették be az Egyesült Államokban a koronavírus ellen. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a héten engedélyezte is a kórházi alkalmazását. New Yorkban és New Jerseyben használják is, és más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik.

Járai Judit

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top