+ Irodalom

Versmaszkok a Költészet napjára

„Fontosnak tartom, hogy a járvány idején se feledkezzünk meg a magyar költészet napjáról, bár szomorú, hogy idén nem tudunk például irodalmi fashion show-val, versszínházzal tisztelegni a magyar irodalom szempontjából jelentőségteljes nap előtt, az a véleményem, hogy a jelenlegi helyzetből is meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni egy kis kreativitás segítségével.”

– mondja Viola Szandra.

A versmaszk egyébként nem előzmény nélküli, Viola Szandra munkásságában ugyanis már számos alkalommal kapcsolta össze az irodalmat a divattal és más művészeti ágakkal, készített verstetkót, verskarácsonyfadíszt és a nevéhez kapcsolható a „testverselés” nevezetű hibrid művészeti ág is, amelyben fotóművészet, tánc és irodalom egyesül.

Mivel a magyar költészet napját József Attila születésnapján ünnepeljük, ezért főleg tőle igyekezett idézeteket válogatni Szandra, valamint elmondása szerint az is szempont volt, hogy a versek, ha távolról is, de kapcsolódjanak a jelenlegi helyzethez, vagyis a felelősségtudatra, a bátorságra, az összefogásra emlékeztessenek.

Az egyedi designnal ellátott maszkokat pólóra vasalható fólia segítségével készítette otthonában a költőnő  és közösségi média oldalain egy játékban sorsolja ki. A játék egészen április 11-ig tart, a résztvevőknek pedig kommentben kell idézniük kedvenc verseikből.

„Bár a versidézettel ellátott maszkok orvosi maszkok felhasználásával készültek, tehát bizonyos fokig a koronavírus elleni védekezésben is hasznukat lehet venni, nem tartanám azonban ebben a helyzetben etikusnak, hogy pénzért áruljam őket.”

– meséli Szandra, aki egyébként már negyedik hete van önkéntes karanténban és nagyon szigorúan veszi a kijárási korlátozás szabályait.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top