+ Irodalom

Amikor lecsapott Európára a fekete halál – Az Élet és Irodalom 2020/14. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Benedek Szabolcs A fekete halál címmel írt esszét.

„Amikor lecsapott rá a fekete halál, Európa épp rossz passzban volt. Hiába a reneszánsz kezdődő virágzása, ez már a hanyatló középkor: nem elég az önmagában is meglévő, a túlnépesedés és a torz gazdasági struktúrák okozta éhínség, a kis jégkorszakként emlegetett éghajlati változások még minderre rátettek egy lapáttal. A mezőgazdaságból egyre nehezebben lehetett megélni, ezért sokan a városokban próbáltak szerencsét. Ez pedig melegágya volt a járványoknak. A pestis is leginkább a városokban pusztított, amelyek viszont eltérő módon reagáltak a járványra. A köztársasági Velence például egy időre leállította kereskedelmét, majd miután emiatt tömegek megélhetése került veszélybe, újraindította. A Visconti család által irányított despotikus Milánóban ellenben brutális eszközökkel sikerült meggátolni a pestis tombolását: a város kapuit bezárták, azokat a házakat pedig, ahol a tünetek alapján fertőzötteket találtak, lakóikkal együtt bedeszkázták. Velence a járvány következtében elveszítette lakosainak több mint felét, Milánó alig egyötödét.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hermann Veronika Hétköznapok a történelemben című recenziója Varga Ibolya: Levél Fiamnak. Napló 1990-1998 című kötetéről szól.

„Ez a könyv véletlenszerű események szerencsés együttállása miatt születhetett meg. Varga Ibolya – a naplóírás idején egy Vérmező melletti kis lakásban élő, nyugdíjas magyar-történelem szakos tanár – fiának, a Nyugat-Németországba disszidált Hámos Gusztáv filmrendezőnek írja a naplót. Egyfajta nemzedéki kapcsolattartás, az évtizedek óta távolból megélt családi viszony protézise: napló gyermekének, aki saját disszidálásával őt is társadalmon és hazán kívülre helyezte. 1991-ben mutatják be Hámos Gusztáv 1989. A híradó hatalma című, a rendszerváltozás médiaképeit tematizáló munkáját, ezért a közéleti médiatartalmakról való tudósítás különös figyelmet kap. Híradók, országgyűlési közvetítések, vitaműsorok, de kabarék és magazinműsorok is fontos részét képezik a leírásoknak, közben pedig napról napra – sőt, a napló jellegénél fogva lapról lapra – rajzolódnak ki az államszocializmusból a kapitalizmusba való átmenet visszásságai, a politikailag megosztott, az infláció, a munkanélküliség és az erősödő szélsőjobb nyomasztó szorításában vergődő társadalom megélt hétköznapjai.”

ÉS-KVARTETT

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényéről.

Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2020. március 25-én Skype-on. A felvételt meg lehet majd nézni az Írók Boltja YouTube-csatornáján, ha minden igaz, április 6-tól. Legközelebb április 29-én, szerdán Láng Zsolt Bolyai című regényéről fogunk beszélgetni.

VERS

Ebben a számban Karafiáth Orsolya, Kun Árpád, Petőcz András és Wirth Imre versei kaptak helyet. Kedvcsinálóul Kun Árpád versét mutatjuk meg:

Made in China

Futok a gleccserfolyó mellett,
a téli vihar letarolta erdő
hanyatt fekvő fenyői, csonkolt
fatörzsei között, a világvégi
kuszaságban.
Magam elé nézek, látom
rohanó cipőimet. Tudom,
írás van bennük, hogy készültek
a Mennyei Birodalomban.
De hol máshol készülhettek volna?
Minden először odafenn készül el,
a Mennyei Birodalomban,
azután lesz belőle földi holmi.
Előttünk az istenek
használják, ők már kipróbálták,
hogy jó, hogy hasznos, hogy
kézre, lábra, fejre, életre-halálra
illik. Mi csupán továbbhasználjuk
az istenek levetett dolgait.
Hogy táguljanak a lehetőségeink,
nagyobbat ugorjunk, könnyebben üljünk.
Úgyis visszaadunk mindent.
A világvégi kuszaságban megállunk,
az isteni cipőt levesszük,
felhúzzuk a sárcsizmát, sárruhát,
beállunk a nagy császár agyaghadseregébe,
a mozdulatlan hősök közé.

SZÉPPRÓZA

„Nem győzni kell, hanem állni még kicsit.” – Jászberényi Sándor

„A bennünk élő múlt” prózái: Beck Tamás, Jászberényi Sándor és Ódor János Gábor.

Tárcatár: Kiss Tibor Noé.

Részlet Jászberényi Sándor Pehelysúly című írásából:

„Mindketten a gondolatainkba merülve ültünk.

„Elképzelésem sincs, hogyan tudtad megcsinálni akkor.” – törtem meg a csendet.

„Konkrétan azt hittem, hogy ledarál.”

„Emlékszel, hogy mit mondtál a harmadik menet végén?” – nézett rám Bálint. Olyan volt, mint egy csontváz a pergamenszerű falfehér bőrével, és a meztelen koponyájával.

„Azt, hogy adjuk fel?”

„Nem. Azt mondtad, hogy nem győzni kell, hanem állni még kicsit.”

„Nem emlékszem.”

„Pedig azt mondtad.”

„És te álltál.”

Bólintott. Lassan felállt a padról és nyújtózott. Hallottam a csontjai recsegését. Kivillant a meztelen hasára aszalódott bőr a mozdulat közben.

„Nem győzni kell, csak állni még kicsit.” – ismételte el, inkább magának, mint nekem, majd hozzátette: „Kurva hideg van, jobb, ha felmegyek. Bejössz holnap?”

„Be.”

„Akkor holnap.”

Megölelt, majd elindult vissza az épületbe. Néztem, ahogyan a lifthez megy. Nagyon lassú volt. Amikor elment, elindultam a kijárat felé. A varjak károgva rebbentek fel a földről a levegőbe, ahogyan elhaladtam mellettük, köröztek, majd visszaszálltak a fákra. A porta előtt visszafordultam. Bálint az ablakban állt, és figyelte, ahogyan elmegyek.”

KÉPZŐMŰVÉSZET

György Péter Két év után: a munka ideje című írása Birkás Ákosról szól.

„Többször radikálisan újrakezdett életpályája a bizonyítéka annak, hogy nem sokat tartott a karrierépítésről, s annál többet egy-egy festői probléma teljes kimerítéséről, majd az üres ismétlés visszautasításáról. Több interjújában a felette jól értesült, az aktuális nyugati hullámok keleti képviseletét ellátó, távlatokban nem gondolkozó, társadalmi problémák művészeti összefüggései között nem különösképp eligazodó kurátorokból, kérdezőkből  hamar s elég ironikusan kis magyar Hans Ulrich Obristot csinált, akinek amúgy annyi köze van Harald Szeemann individuális módszertanához, a kortárs művészet komolysága és korlátozhatatlan szabadsága melletti elkötelezettségéhez, mint a különböző celebvetélkedőknek a tehetséghez, a kutatáshoz. Semmi. (Obrist  a kortárs média-kurátorok egyike, minden héten „ír” egy könyvet, megnyit egy kiállítást, rendez egy másikat.)”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a “Színházmentes Világnap”-ról írt.

„Mások, színészek és színházvezetők maguk készítettek pár szavas felvezetéssel rövid felvételt. Mindeközben a Magyar Teátrumi Társaság portálján nem látni semmit, még a saját üzenetüket sem, amely a Nemzeti Színház honlapján tűnt fel Trill Zsolt – nyilván munkaköri kötelességeként elvégzett – tolmácsolásában. Az impresszum szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jegyezte textus kétmondatos összefoglalással elintézi a világszövetség üzenetét, majd azt egy majdnem kétszer olyan hosszú gondolatfutammal egészíti ki, amely »nemzetünk szellemi egészségé«-ért aggódik, és végül »szellemi és érzelmi erőt, jókedvet, bőséget és védő kart« kíván (sic!).”

ÉPÍTÉSZET

Meghalt Turányi Gábor. Torma Tamás emlékezik az építészre.

“Turányi Gábor 1948-ban született Kadarkúton, és meghalt Budapesten, 2020-ban.  Ami eddig még csak feltételes módban hangzott, most végleges lett: Turányi Gábor a házaival hagyott tartós élménynyomokat maga után, és ma még felmérhetetlen, milyen nehezen feledhető épületekkel hatott az utóbbi évtizedek kortárs magyar építészetére.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top