+ Természet

A hegyi gorilla is veszélyben van a koronavírus miatt

Ahogy a koronavírus egyre több embert fertőz meg világszerte, állatvédők arra hívták fel a figyelmet, hogy egy egyébként is veszélyeztetett állatfaj, az afrikai hegyi gorillák szintén érzékenyek lehetnek a koronavírus okozta szövődményekre.

A kongói Virunga Nemzeti Park ad otthont a világon vadon élő hegyi gorillák egyharmadának. A parkot június 1-jéig bezárták a látogatók előtt tudományos szakértők ajánlására hivatkozva, akik szerint a főemlősök, köztük a hegyi gorillák is érzékenyek lehetnek a koronavírus-fertőzésre.

A szomszédos Ruandában szintén három olyan nemzeti parkot zártak be átmenetileg a turisták és kutatók előtt, ahol főemlősök, köztük gorillák és csimpánzok élnek.

A hegyi gorillák hajlamosak néhány légzőszervi betegségre, amely az embereket megbetegíti. Egy egyszerű megfázás akár meg is ölhet egy gorillát a Természetvédelmi Világalap (WWF) tájékoztatása szerint, éppen ezért a turistákat általában nem is engedik a gorillák közvetlen közelébe.

Bár Kongó, Uganda és Ruanda számára is nagyon fontos bevételi forrást jelent az idegenforgalom, a koronavírus-járvány miatt a területükön élő hegyi gorillák védelmében is korlátozó intézkedéseket vezettek be ezekben az országokban.

„Tudjuk, hogy a gorillák nagyon érzékenyek az emberi betegségekre. Ha valaki megfázott vagy influenzás, nem mehet a közelükbe. Előfordul, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei sokáig nem jelentkeznek, ami veszélyt jelenthet a gorillákra”

– figyelmeztetett Paula Kahumbu, a kenyai központú WildlifeDirect állatvédő csoport vezetője.

Egy ugandai állatvédő, Gladys Kalema-Zikusoka pedig emlékeztetett az Ohiói Egyetem kutatóinak tanulmányára, amely kimutatta, hogy a gyakorlatban a gorillák védelmére hozott intézkedések nem elég hatékonyak. A turisták szinte mindig megszegik a gorilláktól való legalább 7 méteres távolságtartás szabályait. Az esetek 60 százalékában az emberek mennek túl közel a gorillákhoz, 40 százalékában pedig a gorillák az emberekhez.

A megelőző intézkedések között azt is ajánlották, hogy a turisták mindig viseljenek maszkot a gorillák biztonsága érdekében.

Ugandában ugyan nem fújták le a gorillaturizmust, de a helyi vadvédelmi hatóság szerint erre nem is volt szükség, mivel a koronavírus-járvány miatt annyira visszaesett az idegenforgalom. Ugyanerről számoltak be a ruandai utazásszervezők is.

A hegyi gorillák 1996 óta tartoznak a súlyosan veszélyeztetett fajok közé, bár az állatvédelmi intézkedéseknek köszönhetően számuk már elkezdett növekedni. A WWF 2019. decemberében publikált adatai szerint 1063 hegyi gorilla él a vadonban.

Néhányan azonban attól tartanak, hogy a koronavírus-járvány idején az idegenforgalomból származó bevételek elvesztése a főemlősöket jobban kiszolgáltatja majd az orvvadászoknak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top