+ Irodalom

Superman egy emigráns – Az Élet és Irodalom 2020/13. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Superman egy emigráns”Michael Chabonnal beszélget Köves Gábor.

Ma már nem kell az amerikai képregény mellett védőbeszédet tartani. Ha valaki mégis lenézéssel viszonyulna e szuperhősökben gazdag műfaj iránt, nem kevesebbet kockáztat, mint hogy kigolyózzák a műértő társaságokból. A műfaj elismertetéséig hányatott évtizedeken és egy milliárdos iparág kiépülésén át vezetett az út. Ehhez képest igazán semmiség az a 19 év, mire Michael Chabon Pulitzer-díjas nagyregénye, az amerikai comics aranykorában játszódó  Kavalier és Clay bámulatos kalandjai megjelent magyarul. [Fordította Soproni András, 21. Század Kiadó, 2019. – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: Kész képregény, ÉS, 2019./47., nov. 22.]

HÁY 60

Spiró György köszönti a 60 éves Háy Jánost.

„Háy János regény- és drámaalakjaiban van valami oroszos. A felesleges ember az a hős, akit a leginkább belülről ismer; a XX. század ezt a XIX. századi, sajátosan orosz jelenséget általánossá tette. Felesleges emberek kóborolnak a XX. századi, újra meg újra leszakadó fél-Európában még a lehető legidillibb békekorszakban is, amikor kivételesen épp megvan a betevő, és keresik, keresik, de csak nem találják a hiányzó fél dimenziójukat.”

FEUILLETON

Magyar Miklós Guillaume Apollinaire és a szürrealizmus címmel írt esszét.

„Apollinaire és Breton kapcsolata egészen az előbbi haláláig bensőséges marad. Breton 1915 decemberében írja első levelét Apollinaire-hez. Ekkor Nante városi kórházának neuro-pszichiátriai központjában orvostanhallgató. Válaszában Apollinaire jelentős tehetségű költőnek mondja Bretont. Breton pedig Apollinaire-ben „egy újfajta költői orientációt” fedez fel, és 1916. január 28-án írt levelében feltétel nélküli csodálatát fejezi ki: „Őszintén bevallottam az Ön által rám gyakorolt hatást. Vonzereje olyan erős, hogy jelenleg az írásról is lemondok.” Kell-e nagyobb elismerés, mint a későbbiekben „a szürrealizmus pápájának” nevezett André Bretoné?”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

 Károlyi Csaba Babonák és tréfaságok címmel Krúdy Gyula álmoskönyvéről írt recenziót.

„Maga a szerző is elárulja a kötet végén: igazából az álmoskönyvek jórészt haszontalanok. Főleg a régiek, más a helyzet a Freud és Ferenczi professzorok nyomán elterjedt gyakorlattal, de az író siet biztosítani minket: ő költőféle, és nem tudós doktor. Főleg azt kárhoztatja, ha valaki eleve biztosra megy, és az álmoskönyv megfejtését egzakt leírásnak tekinti. „Nem cselekszik helyesen az a mohó álmodó, aki ébredés után szomjas kíváncsisággal esik neki az álmoskönyvnek, hogy abból különös álmára nézve magyarázatot keressen. Az ilyen ember rendszerint pórul jár, mert az álmoskönyv zagyvaságai, tarkaságai, szimbólumai annyira megzavarják, hogy se előre, se hátra nem tud igazodni.” Aha. Akkor mire jó az egész? Nem érdemes ébredés után az álmoskönyvhöz nyúlnunk, de „okos ember későbben se veszi kezébe azt”, írja Krúdy, mert maga is rájöhet, enélkül is, mért álmodta, amit álmodott. Mert azért „a legtöbb álomnak van valamely értelme”. Igen, biztos van, csak az a nagy kérdés, hogy mi. Az álmoskönyvek éppen azt mutatják meg, hogy lehet ez is, meg az is. Máskülönben az ilyen művek kultúrtörténeti, mentalitástörténeti, „nemzetkarakterológiai” szempontból nagyon is érdekesek!”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai – Ember, embertelen és ember utáni című kötetéről két kritika született.

Széplaky Gerda: A filozófia mint diszkurzív habarcs

 „A könyv kétféle elvárásnak is megfelel: egyfelől ismeretterjesztő kézikönyvként bevezetést kínál korunk egyik legizgalmasabb bölcseleti irányzatába: széles körű áttekintést nyújtva az elsősorban angol nyelvű szakirodalomból, felmutatja az irányzat legfontosabb kérdésköreit, képviselőit. Másfelől esztétikai és filozófiai mélyfúrásokat végez, melyek mentén szuverén, újszerű állításokat fogalmaz meg, ezáltal gondolkodásra sarkalló bölcseleti művé válik. Bár innen, a filozófiai elváráshorizont felől éppenséggel egy hiányossággal szembesülhetünk: a filozófiatörténeti megalapozás hiányával. A szerzők nem határozzák meg, hogy miféle bölcseleti hagyomány az, amellyel szemben a kritikai poszthumanista elméletek megfogalmazódnak. A humanista diskurzusok közötti különbségről például csak a Sartre és Heidegger közötti vita említésével kapunk eligazítást; a klasszikus antropológiák tézisei pedig csak az azokat bíráló kritikai elméletek bemutatásán keresztül kerülnek szóba.”

Darida Veronika: Változatok az emberen túlira

„A poszthumanizmus változatait, miként ezt a könyv első fejezete részletesen bemutatja, a modernitás és a humanizmus emberképének radikális átalakulása hívta életre. Ezek az új gondolatirányok sem képesek teljesen felszámolni az embert vagy az emberi perspektívát, de az emberről való beszéd olyan új formáit akarják bevezetni, melyekben az ember központi, kitüntetett szerepe eltűnik. Tágabb értelemben ide tartozik a transzhumanizmus és az új materializmus is, de a kötet szerzői leginkább a kritikai poszthumanizmust emelik ki, mely a humanizmus dekonstrukcióját, egy nonantropocentrikus világnézetet, valamint a természet és a kultúra kontinuumát képviseli. Mindazonáltal a poszthumanizmusnak is megvannak a maga előképei: a posztmodern és posztstrukturalista filozófiában (Foucault, Barthes, Derrida), a lefejezett ember és közösség Bataille-i képzetében vagy a „rombolni kell”  Blanchot-i felszólításában. Ez is a transzgresszió (határátlépések és határsértések) filozófiája, mely a radikális sokféleségre, heterogenitásra és formátlanságra törekszik. Még annak árán is, hogy ez széttartó és akár (ön)ellentmondásos irányok felé vezet.”

VERS

A versrovatban Vojnits Imre két verse és Lázár Júlia Márványi Juditra emlékező hosszabb verse kapott helyet. E helyen a február végén életének 77. évében hosszú betegség után elhunyt Vojnits Imre egyik versét mutatjuk be:

CANTUS  FIRMUS

félelem vágy semmi nem dúl
szemem héja firmamentum
lassan lendül dolga múltán
szívkamrámból enyhe hullám

mellem lombot lélegeztet
formázok szelíd keresztet
élet fáját fájdalomból
sarjúerdőt drága jóból

kaptatón túl völgyön innen
hagyva múltam verseimben
fényes tollu festi álmom
át az angyal száll szobámon

PRÓZA

Dermesztő és gyöngéd érintések – Kávai Katalin, Kovács Bálint és Kiss Tibor Noé prózája.

Részlet a Tárcatárból: Beck Zoltán: levél – karanténtárcája” az időről:

„vissza oda, hogyha a kimaradt perceket összeszámolom, akkor az akár fél órát is kitakar naponta. és fél óra alatt annyi minden történhet: vagy éppen semmi, de a semmi is történés a számunkra, ilyenkor, amikor épp nem történik semmi. mert ahhoz is viszonyulni kell valahogy, ahhoz, hogy eddig a valami volt, most meg a helyére került valami más, amit elhamarkodottan semminek nevezünk. ma mi történt veled?, kérdezem, és te azt feleled, semmi. és ez a számomra inkább azt jelenti, olyan dolog történt, amelyet talán semminek tekintenénk más esetekben, most viszont jelentékennyé válhat. tenyérbe söpörni a morzsát reggeli után, az semmi, kiöblíteni a használt nájlontáskát, az semmi, cipőt tenni le az előszobában, papucsba bújni, az semmi, a lehullott virágszirmokat a parkettáról felszedni, az semmi. most viszont mindezek olyanok, amelyeket megjegyzünk, amelyek olyan lényegessé válnak, hogy levélbe írom.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi a  járvány és a demokrácia viszonyáról írt.

„Ahogy a példa is mutatja, a színház még így, szövegkönyv formájában is kifejezetten hasznos (és morális) intézmény. Pláne, ha eljut minden háztartásba, mint ez a túlélést segítő agitprop. Csakhogy a színház nálunk mostanáig jóformán sosem jut(ott) el. Legfeljebb most, annak a rengeteg élő és archív színházi felvételnek a formájában, amelyek kiszabadultak végre a maguk karanténjából – elárasztva az internetet – azzal párhuzamosan, hogy mi viszont benn rekedtünk a magunkéban. Most derül ki, mennyien szerették volna ezeket látni. De nem jutottak hozzá, mert már nincs közszolgálati média: ahogy most sem a tévé közvetíti ezeket a felvételeket.”

ZENE

Csengery Kristóf a Fesztiválzenekar koncertjének online közvetítéséről írt kritikát.

„Vonós hangszerek, zongora, klarinét, Sosztakovics, Bartók, Webern, Mozart – távirati stílusban ez volt a hangverseny rövid kínálata. Dmitrij Sosztakovics Öt darab két hegedűre és zongorára című sorozata ritkaság, sőt tulajdonképpen eredeti műként ilyen alakban nem is létezik, hiszen a zeneszerző bizalmas barátja, a szintén komponista Levon Atovmjan állította össze Sosztakovics színházi és filmzenéiből, több más hasonló adaptációhoz és mesterségesen létrehozott ciklushoz hasonlóan.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top