+ vallás

Ferenc pápa azt kérte az Istentől, hogy állítsa meg a járványt

ferenc pápa

Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a „konkrét gesztusok” felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban a járvány megállításáért imádkozik ezekben a nehéz napokban.

A katolikus egyházfő úgyvélte, a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal.

Meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik.

„Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen”

– jelentette ki Ferenc pápa. Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek.

Vannak apró

„hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk”

– nyilatkozott Ferenc pápa.

Kifejtette, az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták:

„a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat”.

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt.

„Állítsd meg a kezeddel! – ezt kértem tőle”

– mondta az egyházfő.

Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is

„megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat”.

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Remélhetőleg a pápa nem ringatja magát abban az illúzióban, hogy egy jottányit is közelebb lenne Istenünkhöz, mint más halandó!
    A Te őszinte fohászod, és imád ugyanúgy befogadásra talál az égben, mint bárki másé…
    Az eltérést legfeljebb az jelentheti, hogy mögötted nem áll hatalmas vagyon, amit az e világi
    egyház, az egyházi tized, sarc, révén felhalmozott, kenetteljesen, s időnként némi kufárkodással…
    Természetesen római katolikusnak született, és keresztelt, Istent hívő, és Istent félő porszemnek tudom magam…

  2. Nagy György szerint:

    Mit képzelsz, kis pofám? A járványt én, minden sorsok gazdája indítottam el, s nem végzek félmunkát, még a te kedvedért sem. Ha pedig azt a látszatot akarod kelteni, hogy én csak a jó dolgokért felelek, a rosszakért mosom kezeimet, akkor csaló vagy.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top