+ Színház

Eszenyi Enikőt színészek megalázásával vádolják, de ő maradhat a Vígszínház igazgatója

Március végén döntenek a Vígszínház igazgatói posztjáról, a szakmai bizottság a jelenlegi vezető, Eszenyi Enikő pályázatát találta a legjobbnak.

A szakmai bizottság döntése előtt egy nappal jelent meg egy nyílt levél, amelyet a társulat több korábbi tagja írt alá és megalázottságról, takarásban síró kollégákról és súlyos szakmaiatlanságról számoltak be.

Az igazgatót ért vádakkal kapcsolatban a Vígszínház társulatban 2011 óta dolgozó Karácsony Zoltán színművész elmondta: nagyon elkeserítő az, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozzák a színházat pont akkor, amikor igazgatóválasztás van.

„Egy nagyon erős társulat kovácsolódott végre össze az elmúlt 10 év alatt amiben nincs, illetve egyre kevésbé van jelen ez a furkálódás, áskálódás, ami nagyon sokáig jellemző volt és én nagyon nem szeretem és most ezt is annak érzem. Egy ilyen visszafúrásnak, hogy bomlasszunk, de köszönjük, nem kell megvédeni minket”

– fogalmazott a színművész.

Ifj. Vidnyánszky Attila 2017-ben Eszenyi Enikő hívására érkezett a Vígszínházba, az elmúlt évben pedig olyan nagyszabású darab rendezésével bízta meg őt az igazgató, mint a Nagy Gatsby, amin csaknem 100 ember dolgozott együtt

„teljes békében és teljes harmóniában. És hála Istennek megkaptuk a kellő figyelmet, akár a nézők felől, akár a színház felől, a színház minden egyes dolgozója azon volt, hogy ez megszülessen”.

Az M5 Híradónak Hirtling Isvtán is megszólalt, aki az évad elején csatlakozott a társulathoz. A Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy semmilyen megaláztatással nem találkozott az elmúlt időben, csak azt látta, hogy a társult élén áll egy törékeny nő, aki hihetetlen elhivatottsággal dolgozok azért, hogy a színház sikeres legyen. Mint mondta, nem örül annak, ami a színház körül zajlik.

„Főleg azért nem örülök neki mert, ezzel nagyon sokat ártunk mindannyian a színházi kultúrának, a magyar kultúrának”.

Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színművész és Csányi János rendező pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Szathmári Veronika szerint:

    Eszenyi Enikő frenetikus tehetség. Kár, hogy nem eléggé empatikus. Egy igazgatónak nem a földalatti mélyfúróval kell versenyezni, még akkor sem ha ő úgy érzi. Ő aztán tudhatná, hogy munkatársainak mit jelent a szakmai karrier kötéltáncát járni. Nem jó látni kívűl állóként sem, hogy mekkora a disztanc szinész és szinész között. Mekkora tehetségek vannak mellőzve. Mégis képesek egy életet leélni a kivételezettek árnyékában, egymondatos szerepekkel lealázva. Pedig ők is úgy indultak mint pl Eszenyi Enikő. Nem megalázni kellene munkatársait – hanem mindegyikhez lehajolni. Ha ő tisztában van saját képességeivel, lehetőségeivel éljen vele, ne visszaéljen. Fábry Sándor mondta egyszer(ő is idézte), hogy „a hatalom a b….nál is édesebb). Kicsiben az történik a Vígszinházban mint ami nagyban az országban, a politikában. Eszenyinek is megvan a maga Gyurcsánya!Mementó -„amőba”.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top