+ Oktatás

A Pedagógus Szakszervezet 12 pontja

Tizenkét pontban fogalmazta meg elvárásait a közoktatás területén a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az érdekvédők a többi között tisztességes béreket, fix óraszámot és a Nemzeti alaptanterv bevezetésének elhalasztását követelik.

A PSZ 12 pontját a szakszervezet képviselői csütörtökön 12 órakor ismertették Budapesten.

Szabó Zsuzsa, a szakszervezet elnöke elmondta: országjáráson vettek részt, és összegyűjtötték azokat a problémákat, amelyek leginkább nyomasztják az oktatásban dolgozókat, a szülőket. Ennek alapján állították össze a 12 pontot.

A többi között elvárják, hogy a tanárok bérét a minimálbérhez igazítsák 2020 januárjától visszamenőleg. A bejelentett 10 százalékos ágazati szakmai pótlék szerintük semmire sem elég, „valódi béremelést” követelnek. Követeléseik között szerepel, hogy a pályakezdők is kapjanak versenyképes bért, úgy vélik, ennek hiányában évek múlva nem lesz tanító, tanár Magyarországon.

A szakszervezet 2020 szeptemberétől a pedagógusok heti kötelező óraszámát 22 órában határozná meg. A 12 pontban úgy fogalmaztak, „elég volt az évek óta tartó igazságtalanságból: ugyanannyi pénzt kap az is, aki 22, és az is, aki 26 órát tanít egy héten”.

Arra szólítottak fel, hogy „ne trükközzenek tovább”, fizessék ki a többletmunkát, és ez vonatkozzon az óvodapedagógusokra is. Fizetésemelést sürgetnek a többi oktatási dolgozónak is, elvárják, hogy rendezzék a közalkalmazotti bértáblát.

Az érdekvédő közölte: nem hagyják, hogy a szakképzésben dolgozók elveszítsék közalkalmazotti státuszukat.

Követelik, hogy halasszák el a Nemzeti alaptanterv bevezetését, és kezdődjön arról mielőbb széles körű társadalmi vita a szakmai szervezetekkel és az érdekképviseletekkel, a diákokkal és a szülőkkel. Elvárásaik között szerepel a radikális tananyagcsökkentés minden évfolyamon, és azt is sürgetik, hogy a kormány oldja meg a pedagógushiányt, korszerűsítsék a pedagógusok képzését, továbbképzését.

A PSZ elvárja, hogy vonják vissza az életpályamodellt, az ugyanis álláspontjuk szerint kudarcba fulladt. Helyette dolgozzanak ki olyan ösztönző rendszert, amely valóban elismeri a pedagógusok minőségi munkáját.

Követelik, hogy adják vissza az óvodapedagógusok döntési jogát, állítsák vissza a korábbi szabályozást, továbbra is az óvónők és a szülők dönthessenek közösen a gyermekek iskolaérettségéről. Hozzátették, a kormány teremtse meg a korai gyermekkori fejlesztés lehetőségeit, legyen minden óvoda számára elérhető fejlesztőpedagógus, logopédus és más szakember. Mindemellett becsüljék meg a gyermekvédelemben dolgozókat, kapjanak több fizetést, munkájukkal arányos pótlékokat.

A 12 pont „Legyen béke, egyetértés és nyugalom a közoktatásban!” felhívással zárul.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Szerencsi Veronika szerint:

    A pedagógus munka hatékonyságának, eredményességének prezentálása, a baloldali visítozás. Magyarország a minusz helyeket foglaja el nemzetközi mércével mérve. Magyarán, hülye gyerekek kerülnek ki kezeik közül. Szóval akkor kik is vétetnek fel egyetemekre??? Ezek a gyenge képességűek? Mondjuk Kunhalmi, Bangóné bizti alsószinten vitte a lécet. Igaz a pofájuk annál nagyobb – sőt Bangóné saját mentségükre szajkózta: csak az nem hibázik aki nem dolgozik.(neki a hejesírás munka) Viszont ez csak rájuk vonatkoztatható – viszont bődületes dörgedelmeket eresztenek meg a Kormányra – ők nem hibázhatnak – munka ide, vagy oda.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top