+ Film

A Cirko Film bemutatja a berlini Arany Medvével díjazott filmet

A múlt hétvégén véget ért a Berlinale, a díjakat szombat este adták át. A 70. kiadását ünneplő filmfesztivál válogatásából három filmet mutat be a magyar mozikban a Cirko Film, köztük két díjnyertes alkotást a versenyprogramból.

Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendező Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező nem tudott részt venni a díjkiosztó gálán, mert az iráni hatóságoktól nem kapott utazási engedélyt. Helyette lánya vette át az elismerést Berlinben. A film az Iránban máig érvényben lévő halálbüntetés kapcsán négy epizódon keresztül boncolgatja az egyéni felelősség és a döntési folyamatok problémakörét egy zsarnoki rendszerben. 2015-ben szintén hazájában betiltott iráni rendező vehette át az Arany Medvét Berlinben: Dzsafar Panahi Taxi Teherán című filmje is a Cirko Film forgalmazásában került a magyar mozikba, a filmet hónapokon át vetítették nagy sikerrel hazánkban.

A 70. évforduló alkalmából létrehozott különleges Ezüst Medve díjat, a 70. Berlinale különdíját az Előzmények törlése (Effacer l’historique) című francia szatirikus vígjáték, a Benoît Delépine–Gustave Kervern szerzőpáros alkotása nyerte. A jól ismert francia sztárok (például Denis Podalydès) szereplésével készült film fergeteges, abszurd humorral, mégis elgondolkodtatóan mutatja meg a 2020-as évek digitális világának, különösen a közösségi médiának a veszélyeit és hátulütőit.

A Berlinale különleges gálavetítései között mutatkozott be Vadim Perelman filmje, a Perzsa nyelvleckék a német filmsztár, Lars Eidinger és a 120 dobbanás percenként-ből ismert Nahuel Pérez Biscayart főszereplésével. A Perzsa nyelvleckék  1944-ben játszódik: egy német haláltáborban egy zsidó származású francia rab, Gilles perzsának adja ki magát, hogy megmeneküljön az azonnal kivégzéstől. Az egyik német tiszt, akinek minden vágya, hogy megtanulhassa a nyelvet, meghallja, hogy perzsa fogoly érkezett a táborba: magához rendeli Gilles-t, és megígéri, hogy amíg a nyelvleckéik tartanak, addig garantálja az életben maradását. Egy baj van csupán: Gilles egy szót sem beszél perzsául…

Mindhárom film előreláthatólag 2020 második felében kerül a magyar mozikba.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top